Napi horoszkóp április 16. – Mérleg, Kos, Rák, Bika, Oroszlán, Vízöntő, Nyilas, Ikrek, Halak!

Ha ma van a születésnapod: A jegyedben tapasztalható kozmikus aktivitás arra ösztönöz, hogy valamilyen kalandba ugorj fejest, akár olyanba is, amit mások nem helyeselnek. Számodra ez nem lesz zavaró tényező, bár olyan lesz, mintha vörös leplet lengetnél egy bika előtt.

Ha egyedülálló vagy, rájössz, mennyire fontos, hogy nyitott légy másokra. Időbe telik ugyan, de meg fogsz ismerkedni egy potenciális féllel. Ha párkapcsolatban élsz, kedveseddel egyre gyakrabban akartok kiszakadni a szürke hétköznapokból és elutazni valahová. Próbáljátok egymást jobban megérteni.

Kos

Nem kell elfogadnod feltétlenül azt, amit mondanak neked, csak azért, mert szakértőnek nevezi magát az adott személy. Ha határozott vagy azzal kapcsolatban, amiben hiszel, akkor ragaszkodnod kell hozzá a végsőkig.

Bika

Talán nem te vagy a világ első számú kockázatvállalója, de ha hatással vagy a környezetedre, akkor ki kell állnod magadért. A mai naptól kezdve várj el még többet magadtól és vállalj be még rizikósabb dolgokat.

Ikrek

Nincs szükséged mások jóváhagyására ahhoz, hogy tervezz valamit. Nem kell figyelembe venned azt, mit mondanak a környezetedben. A jegyedben tapasztalható kozmikus aktivitás arra ösztönöz, hogy bízz a józan ítélőképességedben.

Rák

Dűlőre kell jutnod valakivel, akihez most nincs sok kedved, de semmi gond. Tudd, hogy sokkal tehetségesebb vagy, mint ő, szóval csak bölcsen és tegyél meg mindent, hogy bárhová sodorjon a konfliktus, kerülj ki belőle győztesként.

Oroszlán

A világ most egy sokkal barátságosabb helynek tűnik és még mosolyt is fog csalni az arcodra. A kapcsolati ügyeid most jó csillagállást élveznek. Igyekezz minél kedvesebb lenni.

Szűz

Szenvedélyt érezhetsz egy elképzeléssel vagy egy hiedelemmel kapcsolatban, azonban vannak, akik úgy tartják, hogy nincs igazad. Fegyverezd le a kritikusokat. A tények a te oldaladon állnak, használd őket.

Mérleg

A jegyedben tapasztalható kozmikus aktivitás azt sugallja, hogy semmilyen cél nem lehetetlen és minden erőfeszítés számít. Ha mindent jól tudsz intézni a mai napon, meg lesz jegyezve a neved, mégpedig pozitív értelemben.

Skorpió

Győződj meg róla, hogy mindenki tudja, mit vársz el tőlük. Az persze jó, hogy tisztán látod magad előtt a célt, de ha nem kommunikálod ezt mások felé, akkor kisebb lesz az esélyed a sikerre.

Nyilas

Jó híreket fogsz kapni, olyan típusú jó híreket, amelyektől egyből hálát adsz az égnek, hogy élhetsz. Az utazás és a szociális aktivitás jó csillagállás alatt van. Érdemes kimozdulni a világba és élményeket szerezni.

Bak

A családi – és pénzügyek most kiváló csillagállást élveznek, de fontos, hogy te tartsd a kezedben a feladatok intézését és ne másra bízd azt. Ne kelljen visszanézned pár év múlva azzal az érzéssel, hogy bár többet tettél volna.

Vízöntő

Olyan sok pozitív hatás tapasztalható most a jegyedben, hogy érdemes megfontolni olyan változtatások megkezdését, amelyeket már régóta halogatsz. Nem számít, hogy mennyire hihetetlen vagy égbekiáltó az álmod, valóra válhat, ha most cselekszel.

Halak

Olyan szituációban találod magad, amelyben nem csak magadért lesz szükséges felelősséget vállalnod, hanem másokért is. Egyedül csak te látod a nagyobb képet, ezért segítsd azokat, akik erre nem képesek.

Forrás:

Napi horoszkóp április 14. szerda – Kosok, Rákok, Bikák, Oroszlánok, Halak, Ikrek, Mérlegek, Nyilasok csodás híreink vannak!

Tudd meg, hogy mit jósolnak számodra a csillagok a mai napra.

Kos

Képes leszel megbirkózni bármivel, ami csak bosszantani próbál a mai napon a jó humorodnak köszönhetően. A magabiztosságod bizalmat és tisztelet ébreszt a többiekben. Ha szükséged van rá, a segítségüket is könnyen megnyerheted.

Bika

Tele vagy energiával, így jöhet bármi a mai napon, állsz elébe. A gyakorlatias feladatokat képes leszel hatékonyan kezelni és talán egy kis otthoni dekoráláson vagy felújításon is megfordul a fejed.

Ikrek

Harmónia és pozitív változások láthatók a horizonton. Anyagiakat érintően sikert, egészséget érintően erőt, hangulatot érintően hullámzást jeleznek a csillagok.

Rák

Erős maradsz, ha versengéssel vagy ellenkezéssel találod szemben magad. Egy utazás, kirándulás a szabadság érzetét kelti benned. Engedd, hogy mások kezében legyen a gyeplő szervezkedést illetően.

Oroszlán

Ma keményen fogsz dolgozni, legyen szó a munkádról vagy valamilyen otthoni feladatról, valamivel biztosan le fogod foglalni magad. Egy családtag támogatását is élvezheted majd.

Szűz

Találsz kiutat a nehézségekből, ha használod az intelligenciádat és a logikádat. A megértésed pozitív hatással lesz egy személyes vagy munkahelyi kapcsolatodra. Vendégek bukkanhatnak fel nálad.

Mérleg

Erősnek és kiegyensúlyozottnak érzed magad, akcióra készen. Szívesen veszel részt bármilyen ünnepségen, rendezvényen, ünneplésen. Semmi meglepetés nem fog érni a mai napon, csakis öröm.

Skorpió

Vagy egy új személlyel vagy egy új ötlettel esel szerelembe a mai napon. A dolgok gyorsan történnek körülötted és hirtelen döntést kell majd hoznod. Engedd, hogy a hozzád közel állók segítsenek.

Nyilas

A kommunikációdban nagy erő lesz a mai napon, különösen, ha új ismeretségeket kötsz, amelynek szellemi és anyagi hasznát is veheted a későbbiekben. A párkapcsolatod romantikus színezetet vehet, ami már hiányzott egy ideje.

Bak

Mivel a tested és a szellemed harmóniában lesz, a mai nap egészen ellazultra sikerül majd. Bármit is tervezz el, összhangban lesz a környezeteddel. A napod jelszava: egyensúly.

Vízöntő

Nagyon érzékeny lehetsz a mai napon. Hajlamos leszel melankóliára és túlzásba esni valamilyen élvezeti szerrel, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan elképzelted.

Halak

A dolgok jelentősen megváltozhatnak körülötted, ha hajlandó vagy kinyitni a szemed az új lehetőségekre. Relaxálj és kapcsolódj ki olyan módon, hogy azzal a kreativitásodat is tudd fejleszteni. Kellemest a hasznossal!

Orákulum horoszkóp 2021. április 12-18. között!

Orákulum horoszkóp 2021. április 12-18. között!

Ezen a héten Colette Baron-Reid “Wisdom of Hidden Realms” orákulum kártyái adnak útmutatást. Az Univerzum üzeneteire most is érdemes figyelni, hiszen ezáltal kiegyensúlyozottabbak és felkészültebbek lehetünk az előttünk álló napokban.

Kos – The World Lord

Ezen a héten a kommunikációra fordíts egy kicsit több figyelmet, részesítsd előnyben a pozitív, biztató szavakat, amelyek jó energiákat hordoznak magukban. A pozitív hozzáállásért cserében érezni fogod, hogy te magad is energiával töltődsz fel. Vedd észre, és értékeld a legkisebb eredményeket is, légy hálás, köszönd meg magadnak, hogy odafigyelsz, és teszel azért, hogy életed jobbá váljon. Az élet számtalan ajándékot tartogat számodra csupán hálás szívvel, és kitárt karokkal kell fogadnod őket, koncentrálj mindig a jó dolgokra, és akkor könnyedén tudsz csatlakozni a Lélek erőforrásaihoz.

Bika – The Camel Boy

Ha úgy érzed, hogy túl sok feladat hárul rád a héten a munkahelyeden, akkor kérj nyugodtan segítséget. Olyan embereket sodor az utadba most a sors, akik akarva-akaratlanul a segítségedre lesznek. A hozzád legközelebb állóktól még okos tanácsokat is kaphatsz, ha hajlandó vagy megfogadni azokat. Ha valamire szükséged van, kérd, és meglátod, hogy milyen bőséges lehetőségeket tartogat számodra az Univerzum. Mindig pontosan azt kapod, amire szükséged van abban a helyzetben, még, ha abban a pillanatban nem is tudod pontosan a választ a “miértekre”.

Ikrek – The Dream Walker

Ez egy fontos időszak lesz számodra, a legnagyobb álmaid válnak most valóra. Figyelj befelé, hiszen csak így fogod tudni eldönteni, hogy melyik álmodat irányítja az egód, és melyiket a szíved. Mindent megkapsz, amire szükséged van, csupán annyit kell tenned, hogy teljes lényeddel a célodra koncentrálsz. Ezen a héten sokkal könnyebben fogod legyőzni az akadályokat, mintha valósággal maguktól működnének most a dolgok. Légy nyitott, ne zárkózz el a kínálkozó lehetőségek elől, ha teljes szíveddel éled az életed minden a lehető legjobban fog alakulni.

Rák – The High Lord of Gratitude and Service

A lehető legjobb úton jársz most, légy nagylelkű és kedves, ez a két tulajdonságod segítségedre lesz abban, hogy álmaid teljesüljenek. Készíts egy részletes listát mindazokról a dolgokról, amit eddig már sikerült elérned az életben, az apró kis sikerekről se feledkezz meg. Légy hálás mindenért, hiszen a hála mágnesként vonzza a jó dolgokat az életedbe. Engedd meg magadnak, hogy lelkesedéssel és szeretettel fordulj a jó dolgok felé, igyekezz olyan tevékenységet végezni, amelyek boldoggá tesznek, tölts a szabadidőd kellemes emberek társaságában.

Oroszlán – The Eagle King

Ezen a héten egy fontos kihívásnak leszel részese, de ne aggódj, mert életed minden történése a végső cél beteljesedését szolgálja. Nem biztos, hogy minden úgy történik, ahogy eltervezted, de a végén mégis a lehető legjobban alakulnak a dolgok. Beszélj őszintén egy hozzád közelálló személlyel, nyugodtan tárd fel, hogy mi az, ami nyomja a szíved. Minden bizonnyal egy kívülálló sokkal objektívebben látja a helyzetet, amiben éppen most vagy, és segítségedre lesz abban, hogy tisztázd a gondolataidat. Bármi történjen is az életedben, mindennek megvan az oka és a célja, légy türelmes.

Szűz – Gaia’s Garden

Fogadd nyitott szívvel az életedbe beköszöntő áldást, még egy kicsit légy türelmes, hiszen nemsokára beérik az eddigi munkád gyümölcse. A befektetett energia sokszorosan fog megtérülni, de ne felejts el hálás lenni, mindazért amid van. Maradj továbbra is nagylelkű és alázatos, oszd meg másokkal is örömödet, attól függetlenül, hogy cserébe kapsz-e valamit. Legyen ezen a héten az önzetlenség a kulcsszavad!

Mérleg – The Ringmaster of Scrutinity

Ezen a héten fordítsd egy kicsit nagyobb figyelmet a részletekre, mert ezekben rejlik a dolgok esszenciája. Próbálj mindig maximálisan arra koncentrálni, amit épp csinálsz, mind a munkahelyeden, mind pedig a magánéletben “légy jelen”. Úgy érezheted, hogy hiányzik a harmónia az életedből, de ne aggódj, hiszen az őrangyalod mindig a segítségedre lesz. Kérd meg, hogy segítsen a testi-lelki gyógyulásban, hogy minél hamarabb helyre tudjon állni az egyensúly a szervezetedben. Meglátod ezek után a környező világ is jobban fog működni.

Skorpió – The Swan Queen

Itt az ideje, hogy egy kicsit jobban átvizsgáld az életed fontos eseményeit, és látni fogod, hogy az elmúlt időszakban milyen nagy változáson mentél keresztül. Hallgass a megérzéseidre, hiszen a belső hang az egyetlen, ami választ ad minden felmerülő kérdésedre és problémádra. Ha útmutatásra van szükséged, figyelj befelé, egyedül te tudodhatod, hogy melyik a legmegfelelőbb út számodra. Ne ragaszkodj a tökéletes végeredményhez, élvezd a megtett utat, haladj lépésről-lépésre, hiszen minden pillanatnak megvan a maga varázsa. Az élet csodálatos, csupán annyi a feladatod, hogy vedd észre, és éld át a csodát.

Nyilas – The Lady of the Gift

Ezen a héten érdemes lesz odafigyelned arra, hogy hogyan és miként adakozol, de nem anyagi szempontból, hanem sokkal inkább szellemi, érzelmi síkon. Figyelj arra, hogy ne ítélkezz mások felett, inkább segíts abban, hogy az ismerőseid sikeresek lehessenek, mert ezáltal az Univerzum téged is bőséggel, jóléttel fog megajándékozni. Dönteni elhamarkodottan sosem kifizetődő, ezt ne felejtsd el.

Bak – The Chess Queen

Ha képes vagy előre terveket készíteni, szánj időt rá, és írd le, hogy melyek a céljaid, a vágyaid. És ami még nagyon fontos a te esetedben, hogy bízd a terveidet az Univerzum gondviselésére. A lényeg, hogy legyenek terveid, tudjad, hogy mit akarsz elérni, rövid, netán hosszú távon. Az Univerzum minden támogatást, segítséget a rendelkezésedre bocsát.

Vízöntő – The Resting Tree

Az utóbbi időben kissé zaklatott, fárasztó napokon vagy túl, ami esetedben leginkább mentális kifáradást okoz, de testileg se leszel a helyzet magaslatán. Amit ilyenkor tenni tudsz, hogy több figyelmet fordítasz az érzelmeidre, gondolataidra, illetve a belső éned üzenetére, amely megsúghatja, hogy mitévő légy a nehezebb helyzetekben. Kissé vonulj vissza egy nyugodt környezetbe, törekedj mindig arra, hogy a lelkiismereted és az elméd tiszta legyen.

Halak – The Fire Prince

Lehetséges, hogy ezen a héten egy olyan személlyel kerülsz kapcsolatba, aki valamiért agressziót vált ki belőled, de az is lehet, hogy egy toxikus környezetbe, párkapcsolatba kerülsz, és a legjobb az, ha minél előbb kilépsz ebből a helyzetből. Ne engedd, hogy mások befolyásoljanak, mert különben kellemetlen helyzetbe kerülhetsz. A következő napokban figyelj oda a tested, lelked jelzéseire, pihenj, lazíts, mert ezzel teszed a legjobbat magadnak.

Forrás:

Válassz egy kártyát a négyből és tudd meg, hogy milyen üzenete van számodra!

Válassz egyet az alábbi csodálatos kártyák közül és olvasd el mit üzen neked!

Első Kártya:

Ha az egyes kártyát választottad, akkor a közeljövőben aranyidők köszönthetnek rád, vagyis semmiféle nehézséggel vagy problémával nem kell szembenézned. Bár bizonyos dolgok súlyos döccenőknek tűnhetnek, hamar kiderül, hogy semmit sem jelentenek neked. Természetednél fogva optimista vagy, ami még többet segít ebben az időszakban, még pozitívabbnak érzed az élet történéseit. Arra azonban vigyázz, hogy ne legyél elbizakodott: a sors visszavághat.

Második Kártya:

Amennyiben a kettes kártyára böktél, rengeteg kihívással kell szembenézned az év további részében. Ha azonban ügyesen veszed ez akadályokat, nem lesz gond. A kártya szerint egy-két “feladat” nagyon elbizonytalaníthat abban, hogy jól csinálod-e azt, amit csinálsz – ilyenkor légy nagyon erős! Ne az eszedre, hanem a szívedre hallgass, az érzelmeid értelmesebb tanácsokkal látnak el. Még a legnagyobb káoszban is őrizd meg a nyugalmad!

Harmadik Kártya:

Bár mostanáig iszonyú időszakon mentél keresztül, tudd, hogy nemsokára láthatod a fényt az alagút végén. Egyre jobban és jobban fognak alakulni a dolgaid, de légy türelmes, ne akarj mindent azonnal. Személyiséged szerencsére olyan, hogy a legapróbb dolgoknak is képes vagy örülni, pláne azoknak az ajándékoknak, amiket nagy kitartással nyertél el. A kártya még egy tanáccsal szolgál számodra: légy őszinte azzal, aki elől már régóta rejtegetsz valamit! Ez is szükséges ahhoz, hogy átalakuljon az életed.

Negyedik Kártya:

Jó hírünk van: minden, amit valaha akartál, megvalósítható lesz – persze normális keretek között és kizárólag akkor, ha felhagysz a halogatással, a lustasággal, a nemtörődömséggel. Ehhez a projekthez kitartás, elkötelezettség, bátorság és intelligencia kell! Bár eddig nem úgy viselkedtél, az összes jó tulajdonság megvan benned, csak eddig nem hoztad felszínre őket. De vigyázz: nehogy túlzottan magabiztos legyél! Még akkor se, ha rájössz, hogy tudsz te, ha akarsz – ez félrevihet. A kártya szerint az a legjobb, ha segítséget kérsz valakitől, aki nálad józanabb és van benne tartás. Ő vezetni fog utadon egészen addig, amíg el nem éred a célod.

Napi horoszkóp április 13. – Mérleg, Vízöntő, Nyilas, Halak, Bak, Rák, Kos, Szűz, Ikrek!

Napi horoszkóp április 13. – Mérleg, Vízöntő, Nyilas, Halak, Bak, Rák, Kos, Szűz, Ikrek!

Ha ma van a születésnapod: Az elkövetkező 8 hónapod arról fog szólni, hogy falakat döntesz le magad körül és hidakat építesz fel minden emberhez, akik az életedbe sétálnak. Képviseld a pozitív erőt a világban.

Ha egyedülálló vagy, úgy tűnik, hogy folyamatosan változó szingli csapatokkal veszed körül magad. Ha az a vágyad, hogy megváltozzon az állapotod, akkor a lehetőség adott. Ha párkapcsolatban élsz, kedveseddel nagyon élvezitek az együtt töltött időt. Talán azt is eldöntitek, hogy egy nagy lépést tesztek meg közösen.

Kos

Nem kell hallgatnod arra, amit mások duruzsolnak a füledbe azt illetően, hogy mit kellene tenned. Minél inkább azt próbálják beadni neked, hogy rossz úton jársz, te valószínűleg annál inkább a helyes ösvényen haladsz, szóval csak így tovább.

Bika

Az életedet a kozmikus terv vezérli, és ha hallgatsz arra, amit a bensőd sugall neked és ennek eleget is teszel, akkor lelki boldogság és anyagi siker várhat rád. Soha ne vond kétségbe a szíved szavát.

Ikrek

Valaki, aki hatalmi pozícióban van, az elmúlt időszakban egyfajta példaképpé vált a szemedben, azonban ne ess abba a csapdába, hogy azt hiszed, ő soha nem tévedhet. Mindenki emberből van és legyen az bármilyen sikeres, akkor is ejt hibákat időnként.

Rák

Ideje újra belelendülnöd egy olyan dologba, amit pár hónappal ezelőtt mellékvágányra tettél. Hagyd, hogy a kalandvágyad vezéreljen és ne hallgass azokra, akik veszéllyel fenyegetőznek. Nem óvatosságra van szükséged, hanem akcióra.

Oroszlán

Tudod, hogy valaki valamit titkol előled, de nem tudsz rájönni, hogy mi lehet az. A bolygók szerint szándékosan ilyen homályos és akadályozó a dolog, épp ezért is idegesítő. A legjobb az volna, ha úgy tennél, mintha nem is érdekelne.

Szűz

Úgy tűnik, hogy te vagy a hónap kedvence nagyjából mindenki számára, ami nagyon jó dolog, de ne vedd készpénznek az emberek figyelmét feléd. Ahogyan minden egyes emberi kapcsolatban, neked is le kell tenned valamit az asztalra.

Mérleg

Nem menekülhetsz el a problémák elől úgy, hogy visszahúzódsz a csigaházadba vagy a munkádba temetkezel. Egy kapcsolati problémát azonnal kezelned kell, mert ha továbbra is figyelmen kívül hagyod, egy idő után az életed lekötött tartozékává válik.

Skorpió

Kerüld a túl nagy érzelgősséget. Talán jó okod van arra, hogy azt feltételezd, árulás alanya vagy, de ha hagyod, hogy az érzelmeid vezessenek, akkor már nem lesz visszaút. Még mindig van lehetőség megoldani a helyzetet anélkül, hogy konfrontációba keverednél.

Nyilas

Ha egy barát vagy családtag megpróbál lebeszélni valamilyen cselekedetről, akkor jobban teszed, ha bölcsen hallgatsz arra, amit mond. Ettől függetlenül még mindig megteheted, de legalább annak a tudatában, hogy milyen akadályok vannak előtted.

Bak

Az utazás és a társasági események nagyszerű csillagállást élveznek, szóval számíthatsz egy kellemes utazásra és találkozásokra az elkövetkező napokon. Arra is számíthatsz, hogy az elméd kitárul olyan módon, ahogyan nem is gondoltad volna. Soha nem késő tanulni.

Vízöntő

Nyisd meg a szívedet azok számára, akik próbálnak elérni. Tudasd velük, hogy osztozol az érzéseikben. Nincs szükséged hírnévre és szerencsére, hogy az életed fénybe boruljon, csak olyan emberekre, akik szeretnek azért, aki vagy és mindig is fognak.

Halak

Mi az elsőszámú szenvedélyed? Ezen kellene dolgoznod. Ilyen mértékű kozmikus aktivitással a jegyedben minden okod megvan rá, hogy hidd, az álmaid valóra fognak válni, de meg kell legyen benned a törekvő szándék is, hogy elérd őket.

Forrás:

3 csillagjegy, akinek hatalmas változást hoz a ma esti újhold!

3 csillagjegy, akinek hatalmas változást hoz a ma esti újhold

A ma esti újhold intenzív változást hozhat: ezen a három csillagjegyen uralkodhatnak el az érzések.

Bika

Ha a bika jegy szülöttje vagy, észrevehetted már, hogy az utóbbi napokban egyre valóságosabbak az álmaid, és napközben is hajlamos vagy álmodozni. Az áprilisi újhold a tudatalattidra hat, és segít szabadon engedni a benned rejlő gondolatokat. A lelkedben elnyomott érzések erőteljesebbé válnak, és a szíveden ejtett sebek is elkezdhetnek begyógyulni. Az újhold neked abban segít, hogy megkezdd utazásod, és tiszta lappal kezdj.

Szűz  

Ha te is a szűz jegyében születtél, és megrekedtél egy olyan rutinban, ami nem jó számodra, ne aggódj. Az újhold a segítségedre siet, és arra fog biztatni, hogy minél előbb kiszakadj a mókuskerékből. Ideje többet foglalkozni magaddal és az álmaiddal. Hidd el, ha búcsút intesz azoknak a dolgoknak, amik leszívják az energiádat, idővel erősebb leszel!

Bak  

A bakok az újhold idején nagyon érzékennyé válhatnak, és szinte mindent a szívükre vesznek. Aggodalomra semmi ok, a Hold így próbál egy kicsit jobb útra terelni, és megmutatni, hogy nem kell mindig erősnek látszani! Tanuld meg, kik mellett vetkőzheted le a páncélodat, különben felemészt a sok elfojtott érzelem.

 

Heti horoszkóp április 12. – 18. – Pozitív változás jön a héten, amitől az életed is jobbra fordul!

Ezen a héten fontos, hogy ne tegyük ki az érzelmeinket az ablakba és ne is hagyjuk, hogy azok befolyásolják a mindennapi tetteinket. Így sokkal könnyebben haladhatunk a dolgainkkal. A saját érdekeinket tartsuk szem előtt, ugyanakkor mutassunk pozitív attitűdöt mások felé.

Lássuk, hogy melyik csillagjegynek mit ígér az előttünk álló hét.

Kos

Légy nyitott az építő kritikára és sokat tanulhatsz arról, hogy mások hogyan látnak téged. Azért változtass, mert szükségét érzed és ne azért, mert valaki elvárja tőled. Kezdj el beszélni azokról a dolgokról, amelyek aggasztanak téged, ahelyett, hogy fortyognál a saját levedben. A legjobb még akkor foglalkozni egy problémával, amikor könnyen kezelhető és helyrehozható. Egy remek lehetőség kerül az utadba a hét vége felé, amelyet kár lenne elszalasztani.

Bika

Vedd hasznát az érzelmeidnek, hogy keresztül tudj evickélni nehéz szituációkon. Csak azt mondd, amit feltétlenül muszáj, így elkerülhetsz egy vitát valakivel, akit szeretsz. Válaszd a romantikát a csekély különbségeken való rágódás helyett. Minél kevesebben tudnak mások az ügyeidről, annál jobb. Hagyd, hogy a tetteid beszéljenek helyetted a hét vége felé. Tégy meg egy szívességet egy szerettedért. Fordíts időt valakire, aki időnként információval lát el egy olyan dologgal kapcsolatban, amit gyorsan el szeretnél intézni.

Ikrek

Ne bízz abban, amit mások a hét elején mondanak neked. Menj közvetlen a forráshoz és szerezd meg az információkat a megfelelő helyről te magad. A változtatásnak az igazságon és a megvalósíthatóságon kell alapulnia. Soha nem téveszd szem elől, hogy mit akarsz elérni. Fordíts figyelmet arra, hogyan kezeled a pénzed és a kötelezettségeidet és megelőzhetsz egy túlzó viselkedést. Ha tudod, hogy van egy biztonsági hálód, akkor kicsi az esélye, hogy adósságba verd magad. Mondd ki, amit gondolsz a hét vége felé.

Rák

Pozitív változás következik be a héten, amelytől az életed is jobb irányba fordul el. Legyen szó egy egészségesebb életmódról vagy az értékszemléletedről, az biztos, hogy élethosszig tartó előnyöket érsz majd el vele. Ha túlanalizálsz egy helyzetet, annak szorongás és aggodalom lesz a következménye. Az, ahogyan másokkal viselkedsz, teljes mértékben meghatározza, hogyan viszonyulnak majd hozzád. Ne hidd, hogy egy riválisod a te érdekeidben bármit is tenni fog. A dolgaiddal te magad, személyesen foglalkozz.

Oroszlán

Egy változtatásnak jó oka kell, hogy legyen, nem pedig valaki más miatt érzett düh, amit egy váratlan tett eredményez. Fókuszálj arra, hogy te hogyan jelensz meg a világ előtt és törekedj az önfejlesztésre. Semmi értelme olyasmin felhúzni magad, amin nem tudsz változtatni. Nézd meg, mi minden van a birtokodban és válassz pozitív attitűdöt, amikor másokkal operálsz. Olyan projektekbe fektess energiát, amelyek boldoggá tesznek és serkentik az elmédet. Ne várd egy olyan személy elismerését, aki következetlen és minden bizonnyal kritizálni fog. Néha jobb titokba burkolózni.

Szűz

Ne gondolkozz azon, hogy mit kellene tenned, hanem kezdj el cselekedni. Haladást érhetsz el, ha kezdeményezel, és az álmaidat megpróbálod valóra váltani. Ne hagyd, hogy a múlt visszatartson. Mérd fel, hogy mi történt és miért és megbánás nélkül haladj tovább az életeddel. A múlt egy lecke, nem pedig egy ítélet. Csinálj valami újat és izgalmasat, amely formálhatja a jövődet. Az, ahogyan valaki iránti érzéseid megváltoznak, fel fog bátorítani, hogy lépéseket tegyél. Légy figyelmes, ha valaki mond neked valamit, nehogy félreértsd a közlendőjét.

Mérleg

Ne add be a derekad valakinek, aki nem fair játékot játszik veled és olyan előjogokkal akar előnyt szerezni, ami csak az ő fejében létezik. Állj ki magadért és fektess le szabályokat, amelyek téged védenek. Légy hajlandó nemet mondani az ultimátumokra és a rossz bánásmódra. Tartsd meg az érzéseidet magadnak mindaddig, amíg teljes mértékben meg nem érted a helyzetet, amely a személyes életedet befolyásolja. Keress alternatív pénzszerzési lehetőségeket. Ha változtatsz azon, hogy mennyit és mire költesz, azzal sokat megspórolhatsz magadnak.

Skorpió

Kapcsolódj olyan emberekkel, akik gondolkodásra serkentenek. Nem kell elhinned mindent, amit hallasz, viszont a magokat elültetheted, amelyekből virágzó jövőt alkothatsz magadnak. Légy óvatos különféle intézményekkel, szakértőkkel és bárkivel, akiknek komolyabb befolyása lehet az életedre és megnehezítheti azt. Akkor ne változtass, ha nem vagy felkészülve. Fordíts nagyobb figyelmet arra, hogyan prezentálod magad. Egy különleges személlyel együtt töltött idő egészen megfiatalít és visszahozza a szeretetbe, barátságba és emberiségbe vetett hitedet. Fektess energiát valami újnak a megtanulásába. Nem bűn vonakodni egy olyan emberrel való találkozástól, aki a múltban csalódást okozott.

Nyilas

A bizalom és az őszinteség magasan a listád tetejére kerülnek. Ha valaki nem képes veled nyíltan és egyenesen beszélni és viselkedni, akkor jobb, ha átgondolod a kapcsolatotok minőségét. Ne hagyj annyiban egy szituációt vagy egy munkát, amíg nincs kiforrott terved a megoldásra. Menj végig a legapróbb részleteken is és tárgyalj a saját érdekedben. Fektess le alapvető standardokat, ahelyett, hogy más szabályaihoz alkalmazkodnál. Valaki egy remek lehetőséget fog meglobogtatni előtted, de mielőtt belemennél, gondold át a lehetséges kockázatokat.

Bak

Járj nyitott elmével és olyan dolgokat fedezhetsz fel a környezetedben lévőkről, amelyekről eddig fogalmad sem volt. Ne hagyd rávenni magad semmire, ami a hitrendszered megváltoztatására akar alapozni. A hét elején az érzelmeid hullámzani fognak, ezért érdemes kiderítened, hogy mi okozza ezt és távol tartanod magad tőle. Használd a képességeidet, a tudásodat és a tapasztalataidat, hogy lenyűgözz valakit, akit már egy ideje szeretnél. Egy bejelentés komoly gondolkodni-valóval szolgál majd neked. A romantika felerősödik a levegőben.

Vízöntő

Fojts el minden erőszakos érzést, ami benned felmerül, inkább alakítsd át azokat valami produktívvá. Minél kevesebbet tudnak mások arról, hogyan érzed magad, annál könnyebben fogsz tudni haladni a dolgaiddal. Tedd rendbe a hivatalos dokumentumaidat, egészségügyi papírjaidat a héten. Ha felkészült vagy, miközben a bürokratikus rendszerrel van dolgod, akkor nem kell számítanod semmilyen lassító tényezőre. Használd a személyes varázsodat és könnyedén túljuthatsz egy akadályon. Ne hagyd, hogy egy váratlan változás kilendítsen a ritmusodból.

Halak

Használd az intuíciós képességedet, amikor egy személyes ügyet kezelsz, és egyszerűen sikerrel járhatsz. Ha a hét elején beleegyezel egy feladatelvégzésébe és véghez is viszed azt, akkor több ajtó is megnyílik előtted. Biztosítsd be a jó hírnevedet, tudják rólad, hogy megbízható személy vagy és sokkal könnyebbé válik az életed. Jutalomban lesz részed a szorgalmadért, elkötelezettségedért és kedvességedért. Egy pozitív változás otthon jobb kedvre derít majd. Tartsd távol magad azoktól, akik olyan dolgokra akarnak rávenni, amelyekhez neked egyértelműen semmi kedved. Tedd, ami neked a legjobb, még akkor is, ha az ellenkezik mások akaratával.

Napi horoszkóp április 12. hétfő – Bakok, Halak, Rákok, Ikrek, Skorpiók, Szüzek, Vízöntők van egy jó hírünk számotokra!

Napi horoszkóp április 12. hétfő – Bakok, Halak, Rákok, Ikrek, Skorpiók, Szüzek, Vízöntők van egy jó hírünk számotokra!

Kos

Fontos, hogy őszinte légy az érzéseiddel kapcsolatban a mai napon, még akkor is, ha tartasz tőle, hogy egy szeretteddel megromlik némileg a viszonyod. Ha megmondod nekik, hogy szükséged van egy kis időre, hogy összeszedhesd a gondolataidat, akkor nem lesz olyan rossz a helyzet.

Bika

Valaki, aki a legjobb barátodnak tetteti magát, a valóságban mindent megesz azért, hogy aláássa az terveidet. Nem hagyhatod, hogy tovább így viselkedjen. Tudatnod kell vele, hogy ha nem hagy fel vele, akkor a kapcsolatotoknak vége.

Ikrek

Lehet, hogy nem akarod megváltoztatni a véleményedet, de nem lesz más választásod. Valakit illetően teljesen rossz végéről közelíted meg a dolgokat és ez nagy problémához vezethet, ha nem vagy hajlandó bevallani.

Rák

Egy barátodnak segítségre van szüksége és te nem vagy az a típus, aki hátad fordítana neki. Ha pénz is van a dologban, akkor tedd meg, ami tőled telik, de semmiképp ne verd magad adósságba. A legjobb segítség amúgy is szellemi vagy érzelmi tud lenni.

Oroszlán

Valaki, akit nagyon kedvelsz, át fog lépni egy bizonyos határvonalat, amiért nem lesz más választásod, mint megfeddni őt. Azért jobb, ha nem leszel túl durva, mert a végén te húzhatod a rövidebbet.

Szűz

Ami ma és az elkövetkező hét elején fog történni, emlékeztetni fog arra, hogy a pénz nem minden. Nem számít, hogy mennyi pénzed van, mert azon úgysem tudsz szeretet venni.

Mérleg

Ha él egy teljesen letisztult kép azzal kapcsolatban, hogy mit szeretnél elérni, minden esély megvan rá, hogy még ebben az évben sikerülni fog. A gondolatoknak ereje van és képesek egyenlő részben bevonzani a rosszat, ahogyan a jót is.

Skorpió

Úgy érzed, hogy jogosan vagy mérges valakire, aki játszadozik az érzéseiddel, de nem menj túl messzire. A bolygók azt sugallják, hogy ha egyszer felhúzod magad, lehetetlen lesz lehűteni, így jobb, ha uralkodsz az indulataidon.

Nyilas

Tele leszel energiával, amit nem szabad elpazarolnod feleslegesen. Használd olyasmire, aminek pozitív következménye lesz. Kreativitást igénylő tevékenységbe érdemes most kezdened. Igazi mesterművet alkothatsz.

Bak

Ambiciózusnak lenni nem rossz dolog és bárki, aki az ellenkezőjéről akar meggyőzni téged, biztosan féltékeny. A lehetőség be fog kopogtatni az ajtódon, és ha elég gyorsan cselekszel, még ennél is féltékenyebb lesz az a személy.

Vízöntő

Mit tennél meg, ha tudnád, hogy nem veszíthetsz? Kapd össze magad és láss hozzá. Minden perc, amit kétségek között töltesz el a képességeiddel kapcsolatban, elvesztegetett idő. Tégy úgy, mintha a siker garantált lenne, és mielőtt feleszmélsz, már össze is jön.

Halak

Ne engedd, hogy a pénz gátat szabjon annak, ami a szíved vágya. Ha az univerzum is azt akarja, hogy ezzel foglalkozz – márpedig azt akarja – akkor minden össze fog játszani az érdekedben. A pozitív hozzáállás pozitív eredményt vonz magához. Csak bátran.

Forrás:

Napi horoszkóp április 11. vasárnap – 3 csillagjegy sok pénzre, 2-en váratlan fordulatra, 4-en rosszra, a többiek pedig erre számíthatnak ma!

Ha ma van a születésnapod: Lehet, hogy természetedből fakadóan nagylelkű vagy, de ami az elkövetkező időszakban fog történni rávilágít arra, hogy talán túlzásba viszed néha. Az időd és az energiád is véges és azt elsősorban a saját hasznodra kellene fordítanod. Ez nem önzőség, hanem józan ész.

Ha egyedülálló vagy, sok potenciális jelölt fog irántad érdeklődni. Lehetőséged lesz egy értékes kapcsolatot kialakítani egy olyan személlyel, aki értékel téged. Ha párkapcsolatban élsz, kedveseddel egy hagyományos kapcsolatot szeretnétek, miközben a jogaitokat illetően nagyon is egyedien gondolkoztok. Aggódjatok kevesebbet.

Kos

Próbálj meg nem megsértődni, ha valaki, akinek egykor szívességet tettél, nem fog segíteni rajtad ma. Ez nem azt jelenti, hogy önző lenne, csak jelen pillanatban sem ideje, sem energiája nincs. Tedd, amit szoktál és oldd meg magad.

Bika

Lehet, hogy dühít, hogy valaki cserben hagyott az utolsó pillanatban, de ne ess túlzásba, mert talán jobban jössz ki így a dolgokból. Ha más nem is derül ki, legalább azt megtudod, hogy nincs szükséged a segítségére, mert egyedül is meg tudod csinálni.

Ikrek

Nem számít, hogy mennyire csábító egy ajánlat a mai napon, legyen az pénzügyi vagy romantikus, kétszer meg kell gondolnod, hogy élsz-e vele. A bolygók szerint sokkal több zajlik a felszín alatt, mint azt mások bevallanák.

Rák

Minél inkább szeretnék megtudni a többiek, hogy mit tervezel, te annál inkább meg kellene, hogy tartsd magadnak az információt. Legalábbis most. Ha nem tudják, hogy miben mesterkedsz, akkor nem is tudnak megállítani benne.

Oroszlán

Ha valaki olyasmire kér meg a mai napon, amiről tudod, hogy nem helyes, akkor határozottan mondj neki nemet. Nagy a valószínűsége, hogy csak szeretné a kockázatot elosztani és bűnbakot keres, akire lehet majd mutogatni, ha valami balul sülne el.

Szűz

Minél csábítóbbnak tűnik egy ajánlat, annál óvatosabbnak kell lenned vele kapcsolatban és megvizsgálnod alaposan. Nem kell túlzottan gyanakvónak lenned, de meg kell győződnöd róla, hogy a tények összeállnak-e, mert ha nem, akkor te leszel az, aki veszíteni fog rajta.

Mérleg

Elmondod az igazat, kockáztatva, hogy megsérted egy szeretted érzéseit, vagy titkolózol tovább bízva abban, hogy magától rájön? Csak te dönthetsz, de a múltbéli tapasztalatok azt súgják, az őszinteség a legjobb út. Az igazság előbb vagy utóbb úgyis kiderül.

Skorpió

Kifizetődő lesz, ha pár órára elvonulsz az emberektől és összeszeded a gondolataidat azzal kapcsolatban, mi legyen a következő lépésed. Zárd el most magad a mindennapi káosztól és zavarodottságtól.

Nyilas

A bolygók azt súgják, hogy egy kicsi, de annál fontosabb információ kerülte el a figyelmedet és éppen ezért nem érted, hogy mi folyik most körülötted. De miért kellene értelmet nyernie mindennek? Nem elég, ha egyes dolgokat egyszerűen elfogadsz úgy, ahogy vannak?

Bak

Tégy egy kis erőfeszítést és próbálj meg kedves lenni azokkal, akikkel együtt kell mozognod nap, mint nap, még azokkal is, akik alapvetően nem szoktak kedvesek lenni hozzád. Sokszor elég egy kedves gesztus, hogy a világot egy sokkal jobb hellyé tegyük.

Vízöntő

Mindenki a közeledbe szeretne férkőzni, ami amúgy nagyon hízelgő, de más szempontból meg kissé frusztráló, hiszen nem sok szabad mozgásteret hagynak így neked. Talán meg kellene tanulnod nemet mondani végre és tartani magad hozzá.

Halak

Mélyen legbelül érzed, hogy letértél arról az útról, amelyen lenned kellene, viszont a mai napon történik valami, ami visszazökkent a helyes irányba. Ne akarj ellenállni neki, csak haladj az árral és reagálj az eseményekre, ahogyan felbukkannak előtted.

Forrás:

3 csillagjegy, aki mágnesként vonzza a pénzt idén áprilisban!

3 csillagjegy, aki mágnesként vonzza a pénzt idén áprilisban!

2021. áprilisa igen kiszámíthatatlan asztrális energiákat tartogat, de elegendő életerőt kapunk ahhoz, hogy legyőzzük azokat az akadályokat, amelyek eddig korlátozták az életünk. Áprilisban erősek, tettre készek leszünk, és az egész lényünket átjárja az önzetlen szeretet.

Az alábbi 3 csillagjegy, viszont az átlagon felül szerencsésebb lesz, a pénzügyek területén semmi okuk nem lesz panaszra.

Szűz: mágnesként vonzod a szerencsét

Bármibe is kezdesz, mindenben szerencsés leszel, és mindezt kiváló kommunikációs képességednek is köszönheted. Az ajtók megnyílnak előtted, és egyik lehetőség a másikat követi. Megtörténhet, hogy egy új szerződést kötsz meg, vagy egy régi projektet tökéletesítesz, az biztos, hogy egyre közelebb kerülsz az álmaidhoz.

Igyekezz elkerülni a magas kiadásokat, jó lenne a megtakarításra is gondolni. Sok jó ötleted lesz ebben a hónapban, elárasztanak a kreatív energiák, de természetesen egyszerre nem tudsz mindent kivitelezni. Jegyzetelj, hogy ne vesszen a semmibe a sok jó ötlet, idővel mindennek hasznát veszed.

Nyilas: tanulj meg takarékoskodni

Ha jól menedzseled a pénzügyeidet, akkor hónap végén egy jelentősebb összeget tehetsz félre. A takarékosság eddig nem tartozott az erősségeid közé, de, ha egyszer rájössz, hogy milyen jó érzés, ha van egy kis plusz pénzed, akkor ezentúl sokkal jobban odafigyelsz, hogy mire is költesz.

Ha van egy jó ötleted, az is megtörténhet, hogy egy nagylelkű befektető fog támogatni. Ha eddig kölcsönök és adósságok nyomasztottak, most szerencsére sikerül ettől a tehertől is megszabadulnod. Lépésről-lépésre haladsz, de olyan kedvező projektnek lehetsz most része, amely hosszútávon igencsak gyümölcsöző lehet.

Vízöntő: pénzügyi változásokra számíthatsz

A csillagok azokat a Vízöntőket támogatják most jobban, akik úgy döntenek, hogy karriert váltanak, vagy egy új, nagyszabású projektbe kezdenek bele. Légy kitartó és eltökélt, és akkor könnyen sikeres lehetsz.

Az április egy kicsit kiszámíthatatlan hónap lesz számodra, azonban, ha nem tágítasz a célodtól, akkor megkapod a szükséges támogatást. Történjen bármi is, te csak menj előre! Hosszútávon számíts arra, hogy nagyon sok munkád lesz, de ezzel egyenlő arányban a jövedelmed is növekedni fog.

Érdemes megszakítanod minden olyan kapcsolatot, amely csak hátráltat az előremeneteled szempontjából. Légy egy kicsit önző, és meglátod, minden jobbra fordul.

Forrás:

X