Hétvégi horoszkóp november 4-5. – November első hétvégéje varázslatos dolgokat tartogat neked is!

Kos

Csakis abban az esetben fordíthatsz időt a munkára ezen a hétvégén, ha határidős feladatot kell befejezned, vagy olthatatlan benned a vágy, hogy valami új ötletet valósíthass meg, és ahhoz van szükség előkészületekre.

Egyéb esetben tilos mással foglalkoznod, mint a kikapcsolódással és a szórakoztató programokkal, amelyeket barátaid vagy családod körében élvezhetsz. Így is eleget kell hanyagolniuk, ez a két nap legyen szent.

Bika

Lendületes, nyitott és mondhatni kalandvágyó leszel ezen a hétvégén. Minden tettedet a szenvedély és a dinamizmus fogja uralni. Tudatosan is irányítani fogod az események folyását és nem fogsz udvariasságból nemet mondani olyan dolgokra, amelyek nem okoznak neked örömet.

Oda fog húzni a szíved, ahol szeretettel fogadnak és ahonnan tudod, hogy gazdagabban térsz majd haza. Ez egy nagyon bölcs döntés a részedről, gyakorolhatnád többet. Ha valamilyen akadály áll a te vagy a társaságod útjába, arra is könnyen megoldást fogsz találni.

Ikrek

Első dolgod, hogy elengedd a zsúfolt, leterhelő hétköznapokat. Második, hogy a hétvégére csak olyasmit tervezz, ami kikapcsol, ellazít és feltölt. Ezek az aranyszabályaid, amiket semmi áron nem szeghetsz meg. A saját érdekedben mondjuk. Egy igazán jó hétvége vár rád, amelyben minden úgy alakul majd, ahogy szeretnéd, szóval bátran iktass be izgalmas, mozgalmas programokat és pihenést is. Így áll majd be az egyensúly. Az sem kizárt, hogy te fogod felrázni a társaságot remek ötleteiddel.

A cikk a következő oldalon folytatódik

1. oldal 2. oldal 3. oldal 4. oldal