Heti horoszkóp október 25. – 31. – Bőven tartogat meglepetéseket és nagy gondokat ez a hét!

Érdemes lesz kontroll alatt tartani az érzéseinket, legalábbis abban az esetben, amikor fontos döntéseket akarunk meghozni. A munkában maradjunk türelmesek, megfontoltak és figyeljünk minden egyes információra, a mi a fülünkbe jut. A hétvége a rég nem látott ismerősök, barátok, rokonok időszaka lesz.

Lássuk, hogy melyik csillagjegynek mit tartogat az előttünk álló hét.

Kos

Használd óvatosan azt az információt, amit a hét elején kapsz. Ha túlreagálod, egy nagyon kellemetlen helyzetbe kerülhetsz. A jogosítványodra sem ártana rápillantani vagy egyéb hivatalos dokumentumaidra, mint a személyigazolvány vagy az útlevél. Mind rendben van? Mindig végezd el a dolgaidat, mielőtt olyasmivel kezdenél el foglalkozni, ami nem munkával kapcsolatos. Ha valaki bonyodalmat kavar, keress egy békés módot, hogy elsimíts valamilyen dilemmát. Egy találkozás a hét vége felé óriási lehetőséget tartogat számodra. Egy osztálytalálkozó vagy régi ismerősökkel való összejövetel csábítást hoz magával.

Bika

A pénz, az egészség és a jogi ügyek a hét elején kellő gondossággal kell, legyenek kezelve. Egy hibás információ, egy félrediagnosztizálás vagy valamilyen kavarás olyan következményekkel járhat, amely rossz döntést eredményez. A hallgatás aranyat fog érni, ha családdal vagy barátokkal szeretnél valamilyen közös ügyet elrendezni. Hallgass figyelmesen és betekintést nyerhetsz valamibe, ami az egész életedet megváltoztathatja. Fektess extra energiát abba, amin dolgozol, és jó eredményeket érhetsz el. Ne hagyd, hogy egy érzelmi incidens megakadályozzon abban, amit be akarsz fejezni.

Ikrek

Bízz azokban, akik a legközelebb állnak hozzád, ne pedig abban, aki hangzatos szavakat használ, de a mondandója valójában üres ígéretek halmaza. Tartsd a pénzedet elzárva egy biztos helyen a jelszavaiddal együtt. Fókuszálj az építő jellegű kapcsolataid ápolására és távolodj el a rosszaktól. Egy változás már a hét elején kezdetét veheti, de jobb, ha semmiről nem beszélsz, mert interferálhat az események folyásával. Ha már minden a helyén lesz, kizárt, hogy bárki is megzavarja a terveidet. Az, ahogyan előadod, hogy mire vagy képes, sok támogatót vonzhat hozzád.

Rák

Fókuszálj a munkádra és figyelj jól minden egyes részletre, ami elhangzik körülötted, mert ha nem így teszel, abból a későbbiekben még problémád származhat. Kövesd a bensőd hangját és mondj nemet olyan dolgokra, amelyek nem szimpatikusak számodra az életed bármely aspektusában. Koncentrálj egy partnerségre vagy munkakapcsolatra. Az, ahogy kijöttök egymással, nagyban meghatározza, hogy hogyan alakul majd a közös munka. Beszélj a preferenciáidról és találhattok opciókat a megvalósításra.

Oroszlán

Olyan tevékenységekben vagy eseményen veszel részt, amelynek során találkozhatsz egy személlyel, aki az egész hátralévő életedre hatással lehet. A nagylelkűségedet értékelni és jutalmazni fogják. Dőlj hátra és figyeld az eseményeket a hét közepe felé, mielőtt még eldöntenéd, hogy lépést teszel. Ne érezd fenyegetve magad valaki által, aki ultimátumot adott vagy elköteleződésre akar kényszeríteni. Minél több időt töltesz önfejlesztéssel és olyan emberekkel, akik inspirálnak téged, annál jobb. Élj egy kicsit és sokkal optimistábban fogod látni magad körül a világot.

Szűz

Ne hagyd, hogy valaki belehúzzon egy érzelmi szituációba a hét elején. Húzd meg a határvonalat és mondd el az illetőnek, ha túlreagál valamit, vagy manipulatívan viselkedik. Az igazság az, ami számít, és azt kell védeni minden erőddel. Vegyél részt valamiben, ami izgalommal tölt el és meg fog változni az életed. Áss le mélyen  a témában, tedd a dolgodat és egyenesen fogsz haladni az úton az anyagi és érzelmi stabilitás felé. Köss el minden elvarratlan szálat és esély sem lesz felbolydulásra.

Mérleg

A személyes helyzeteddel kapcsolatban többféle meglátással is találkozni fogsz, ha egy rég nem látott rokonnal vagy baráttal találkozol. Adj időt magadnak az információ megemésztésére és az érzéseid meghatározására, mielőtt olyasmit mondanál, amit később megbánhatsz. Egy otthoni változásnak eleinte talán nem lesz túl nagy sikere, de végül minden a te reményeid szerint alakul majd. Ne rendezz jelenetet, amikor valaki megpróbál téged ámítani vagy kellemetlen helyzetbe hozni. Az érzéseid szerint cselekedj és csinálj valamit, ami képes megnyugtatni.

Skorpió

Éld meg az álmaidat. Készíts tervet, cselekedj annak megfelelően és ne is nézz hátra. Csak rajtad múlik, hogy belefogj végre abba, amit akarsz. Közeledj azokhoz az emberekhez és projektekhez, amelyek érdekelnek és izgalommal töltenek el. Az utazás és a találkozók jó csillagállást élveznek a héten. Az éles eszed, a kemény munkád és az elkötelezettséged elhozza azt a változást, amire vágysz. Ne hagyd, hogy egy érzelmi helyzet bármiben is akadályozzon. Ha ilyen szituáció adódik, akkor mindig vizsgáld meg, hogy milyen ára lehet.

Nyilas

Áss le mélyen a tudatodba és fontold meg, hogy mi az, amit valóban el akarsz érni a személyes kapcsolataidat érintően. Egy kis kutakodás segíteni fog jó döntést hozni. Vizsgáld meg az anyagi helyzetedet és ötöld ki, hogy hogyan tudnál pénzt félretenni, hogy egy adósságodat kifizesd vagy gyűjthess valamire, amire már régóta vágysz. Sokkal kevésbé fogod stresszesnek érezni magad, ha tudod, hogy hányadán állj a pénzeddel. Gondolkodj el a kapcsolataidon és nézd meg, hogy mi hogyan alakult veled és a környezeteddel az elmúlt pár évben. Határozd meg magadban őszintén, hogy mely kapcsolataid értékesek, így felszámolva a többit, végre elegendő időd lesz rájuk.

Bak

Ha felhajtást csinálsz valamivel kapcsolatban, az nem fog neked segíteni közelebb jutni ahhoz, amit el akarsz érni. Hallgasd meg a tanácsokat, amiket nyújtanak neked és kerüld azokat a kapcsolatokat, amelyek nem a bizalomra és hűségre épülnek. Légy okos, és ha kétségeid vannak, mondj nemet. Add bele szívedet-lelkedet a családi kapcsolataidba. Ideje, hogy pozitív változást hozzatok otthon, ami bebetonozza mindazt, ami csak a tiétek. Kétszer gondold meg, hogy mennyi pénzt költesz szórakozásra a hétvégén. Jobban tennéd, ha olyan dolgokra tennél félre, amelyek valóban hasznosak a boldogságod szempontjából.

Vízöntő

Változtass otthon, ha szükségét látod. Szabadíts fel helyet egy projektnek, amivel extra pénzt tudsz szerezni. Egy költséghatékony háztartás vagy az állandó kiadások csökkentésére irányuló terv most első számú kell, legyen. Hallgasd és figyeld meg, hogy mit mondanak mások, de ne érezz kényszert arra, hogy te is hasonlóan tégy. Néha jobb a háttérben maradni és feldolgozni azt, ami folyik. Szocializálódj a hétvégén, szervezz egy összejövetelt, találkozz azokkal, akiket már régen láttál. Egy kis románc közelebb hozhat valakihez.

Halak

Ne hagyd, hogy az érzelmeid utadat állják, amikor egy fontos döntést készülsz meghozni. Fókuszálj a hosszú távú eredményekre és maradj higgadt. A türelem, a mértékletesség, a szeretet és a pozitív szemlélet csodákra képes az életben. A hét a közösségről kell, hogy szóljon. Vegyél részt közös programokon és olyan eseményeken, amelyek azon kívül, hogy hasznosak, még új barátságokat is hozhatnak számodra. Tartsd az érzéseidet véka alatt a hét vége felé mindaddig, amíg minden szemszögből meg nem tudsz vizsgálni egy szituációt. Van, hogy jobb elsétálni, mint belefolyni valamibe, ami túlontúl komplex.

Heti Pénzhoroszkóp, Június 28 – Július 4.

Heti horoszkóp október 18. – október 24. – Kosok, Rákok, Mérlegek, Skorpiók, Nyilasok ti különösen figyeljetek!

Heti horoszkóp október 18. – október 24. – Kosok, Rákok, Mérlegek, Skorpiók, Nyilasok ti különösen figyeljetek!

A Kosoknak most az egészségük kerül a fókuszba, az Ikrek eljátszadozik a költözés gondolatával, a Rák pedig a legsűrűbb napokat éli majd át. A Mérlegek kissé visszavonulnak a színfalak mögé, a Skorpiók kapcsolatokat építenek, a Nyilasok pedig olyasvalakivel flörtölhetnek, akire álmukban sem gondoltak volna.

Lássuk, hogy mit hoz az előttünk álló hét az egyes csillagjegyeknek.

Kos

Ezen a héten a kemény munkára, a hatékonyságra és a produktivitásra fogsz koncentrálni. Alkalmas az idő arra is, hogy minden tőled telhetőt megtegyél az egészséged támogatására a táplálkozás a testmozgás tekintetében. Talán nem ez a legérdekesebb téma, mégis ezen kellene igazán dolgoznod most. Mindeközben a Jupiter még mindig unszol, hogy utazz, fedezz fel új lehetőségeket, szerezz magasabb képzettséget vagy publikálj.

Bika

Négy bolygó arra bátorít, hogy játssz, szocializálódj, szórakozz! Élvezettel veszel részt sporteseményeken, szívesen játszol a gyerekekkel mókás játékokat vagy veszel részt koncerteken. A romantika erős részt képez az életedben, ami azt jelenti, hogy több érzelmes pillanatot is átélsz a pároddal vagy éppen egy új kapcsolatba kezdesz. Jó az időzítés egy kis utazásra, esetleg felfedezni új munkalehetőségeket. Ragadj meg minden alkalmat, hogy a kreatív oldaladat kamatoztatni tudd.

Ikrek

Nagyon sok idődet szánod a családra és a magánéletedre. Sok Ikrek számára ez egy szülőre vagy egy idősebb rokonra koncentrálódik. Ugyanakkor az otthonodban javításokra, újításokra, dekorálásra is jut energiád. Mivel ennyire előtérbe kerül az, hogy hol és hogyan élsz, talán új lakóhely lehetőségek is felmerülnek. A költözés gondolatát sem zárod ki. Az otthoni kikapcsolódás lesz most jellemző a héten.

Rák

Készülj fel, mert ez a hét pörgős lesz. Nagyon sűrű az időbeosztásod, amiben szerepelnek rövid utazások, vásárlások, rokonokkal való beszélgetés, találkozás, mindamellett van egy tennivalók listád is, aminek a végére szeretnél érni. Emellett talán még valami újnak a tanulására is rá akarod adni a fejed. Ez valóban kimerítően hangzik, ám a tüzes Mars majd energetizál mind fizikailag, mind szellemileg. Néhány vita kirobbanása sem kizárt, ám a Vénusz ott lesz, hogy puhítsa a helyzeteket.

Oroszlán

“Mutasd a pénzt!” Ez a mondat, lehetne a mottód is ezen a héten. A fókuszod a pénzen, a bevételeden és azon lesz, hogy mennyit is érsz valójában. Ámbár nem csak azon fogsz keményen dolgozni, hogy pénzt keress, de azon is, hogy elköltsd. Lesznek jó pénzkereseti ötleteid, amit nem szabad félvállról venned. Lehet, hogy most teljesen leterhel a munka, viszont jövőre ilyenkor már tiéd lesz a megérdemelt figyelem.

Szűz

Minden a lehető legnagyobb rendben történik körülötted, ami annak köszönhető, hogy a Nap, a Merkúr, a Vénusz és a Mars még mindig a jegyedben van, fokozva energiádat és bevonzva a megfelelő embereket és körülményeket. Szívesen beszélgetsz másokkal és osztod meg velük remek ötleteidet. Mindazonáltal a hét végén bekövetkező holdtölte szemben fog állni a jegyeddel és arra int, hogy légy diplomatikusabb, türelmesebb és toleránsabb másokkal, különösen a barátaiddal és szüleiddel.

Mérleg

Az egyik legszociálisabb jegy vagy, így kissé furcsa lesz számodra, hogy visszafogottan, a színfalak mögött maradj. Ugyanakkor mégis ez az, amit a bolygók javasolnak neked, szóval élvezd ki a pihenést és az egyedül végzett munkát. Készülj fel, hogy szeptember 23-án, amikor a Nap a jegyedbe lép, ott lesz a Merkúr és a Vénusz is, és mindenkit el fogsz kápráztatni. Addig is használd ki ezt a “leállási időt”, hogy a magánéletedben mindent helyére tegyél. Remek az idő arra, hogy elvarratlan szálakkal foglalkozz.

Skorpió

Egy újabb mozgalmas hét, csak neked. Fontos, hogy tudd, nem csak arra lesz jó, hogy a haverokkal lógj, hanem arra is, hogy kapcsolatba lépj számodra érdekes csoportokkal, klubokkal, szervezetekkel, hiszen az itt szerzett kapcsolatok mind a hasznodra válnak majd. Kreatív, művészi tehetséggel megáldott személyek vágynak majd a társaságodra. Nagyszerű az idő arra, hogy célokat fektess le, mindamellett arra is, hogy elmondd valakinek, mennyire sokat jelent számodra.

Nyilas

Ezen a héten a jegyedben lévő bolygók garantálni fogják számodra a hírnevet és azt, hogy remek színben tűnj fel mások, különösen a főnökeid, szüleid, tanáraid, mentoraid szemében. Annyira fantasztikus a kisugárzásod, hogy romantikus flörtbe is keveredhetsz valakivel, akivel amúgy soha meg sem fordulna a fejedben. A Mars fokozza az ambíciódat és sikerekre is számíthatsz olyan projekteket illetően, amelyekkel jelenleg foglalkozol.

Bak

Tégy meg bármit, amit tudsz, hogy az élettapasztalataidat bővítsd, hiszen a négy bolygó, amely összegyűlt a jegyedben, erre unszol. Az egyik választásod természetesen az utazás lesz, ami azt jelenti, hogy minden alkalmat meg kell ragadnod, hogy elhagyd a várost. Az utazás mellett részt vehetsz kurzusokon és beszédbe elegyedhetsz különböző háttérrel rendelkező emberekkel is.

Vízöntő

Több szempontból is intenzív lesz ez a hét számodra. Lehet, hogy komoly beszélgetéseket folytatsz egy személlyel, akivel osztozol egy ingatlanon, vagy valakivel a munkamegosztáson, esetleg a költségek elosztásán a magánéletedben. Ezek fontos dolgok és a határokat le kell fektetni minél előbb. Tudnod kell, hogy mire számíthatsz másoktól, és hogy ők mire számíthatnak tőled. Szexuálisan is szenvedélyes leszel, amit a Mars és a Vénusz helyezkedésének köszönhetsz. Fókuszálj arra, hogyan tudnál leépíteni vagy elengedni egyes dolgokat.

Halak

A kapcsolataid első számú helyre kerülnek ezen a héten. A hét végén bekövetkező holdtölte pedig éppen a te jegyedben lesz tapasztalható, ami pedig felborzolja érzelmi kapcsolataidat. Mindazonáltal ez egy remek időszak lesz arra is, hogy megvizsgáld objektíven is a kapcsolataid minőségét, amelyre a négy bolygó alkalmat fog szolgáltatni. Mintha tükröt tartanál az egész elé. Emellett sok tennivalód fog akadni, szóval kösd fel a nadrágot.

Hétvégi horoszkóp október 16. – 17. – Ez a két nap sok-sok meglepetést tartogat majd neked is!

Hétvégi horoszkóp október 16. – 17. – Ez a két nap sok-sok meglepetést tartogat majd neked is!

A Rákok, Oroszlánok és Ikrek mindenképpen munka nélkül, ellazulva töltik majd a hétvégét, a Bikák, a Halak és a Nyilasok ennél már sokkal aktívabbak lesznek.

Tudd meg, hogy számodra mit ígérnek a csillagok erre a hétvégére.

Kos

Aktívan indítottad el a hetet, így egy kis kikapcsolódást igazán megérdemelsz. Fontos, hogy a céljaidért továbbra is legyen erőd küzdeni, ezért hétvégén semmi munka, csakis pihenés. Hogy ezt aktívan vagy passzívan teszed, az már rajtad áll. Érdemes azonban átmozgatnod magad, serkenteni a vérkeringésedet valamilyen fizikai tevékenységgel, majd egy jó nagyot aludni. Ez tuti recept.

Bika

Nagyon eredményes lesz a hétvégéd, mivel számodra fontos dolgokat tudsz elintézni. Egy percet sem fogsz henyélni. A szombati napon végre pontot teszel egy családi problémára, amely már egy ideje megbontja köztetek a harmóniát. Erőfeszítéseid meghozzák a várt békét. Vasárnap még arra is lesz időd, hogy takaríts és szelektálj egy kicsit.

Ikrek

A hétvégén egyetlen dolgod lesz, mégpedig az, hogy ne dolgozz. Eleget gürizel hét közben, úgyhogy jót tenne, ha végre ki tudnál kapcsolni és elengedni magad. Ha túlhajtod a szervezeted, valahogyan le fog robbanni. Nincs értelme ezt megvárni. Bármit is teszel, ne legyen benne munka vagy kötelezettség teljesítés.

Rák

Ez a hétvége nem az aktív programokról fog szólni. Sokkal inkább egy meghitt bekuckózás lesz, ahol egy bögre kávé vagy tea mellett csendes, kikapcsoló tevékenységeket folytatsz majd, mint egy filmnézés, olvasás, régi képek nézegetése és nosztalgiázás. Akár azon is elgondolkodhatsz, hogy mit tervezel a jövőre nézve. Egy listát is összeírhatsz magadnak, hogy tisztább legyen a kép.

Oroszlán

Rég volt már ilyen hétvégéd, amikor nyugodtan le tudsz ülni, hátra tudsz dőlni és ténylegesen pihenéssel töltöd az idődet. Az sem terhel meg, ha valakinek segítened kell a családtagok, barátok közül valamiben, hiszen azt is kikapcsolódásként éled meg. Előfordulhat, hogy egy rég látott, távoli ismerős keres fel, hogy megtudja, mi van veled. Talán még nosztalgiázós találkozásra is sor kerül.

Szűz

Végre egy olyan hétvége, amikor csak magaddal törődhetsz. Valamilyen módon kényeztetni fogod magad és klasszisokkal jobb lesz a kedved utána. Egy új frizura, egy új ruha, egy forró fürdő, egy masszázs, egy szauna vagy egy arckezelés esne most a legjobban? Döntsd el és hajrá! Kérj meg egy barátot vagy rokont, hogy tartson veled, így arra is lesz idő, hogy megbeszéljétek, kivel mi a helyzet.

Mérleg

Ez a hétvége meglepetést tartogat számodra. Egy olyan barát, rég nem látott ismerős toppanhat be hozzád személyesen vagy a digitális világban, akire nem is gondoltál volna. Ugyan váratlan, de mégis kellemes élmény lesz. Örülni fogtok egymásnak, jókat beszélgettek majd. A nagy ámulatban azért ne feledkezz meg egy kötelezettségedről sem.

Skorpió

Minden okkal történik, ezt jó, ha észben tartod. Lehet, hogy te kitalálsz egy szuper programot, de éppen senki nem ér rá. Ezt ne vedd személyeskedésnek, hiszen ilyen bármikor megtörténhet a mai rohanó világban. Nem kizárt, hogy az univerzum akar jelezni neked, ideje volna megállni egy kicsit, befelé nézni és számot vetni magaddal. Mellesleg egyszemélyes programban is gondolkodhatsz. Semmi furcsa nincs benne, ha egyedül mész el valahová.

Nyilas

Ez a hétvége egy cseppet sem lesz unalmas, azaz mondhatjuk, hogy a te szájízed szerint alakul majd. Szombaton nagy eséllyel meghívást kapsz egy nagyon jó programra vagy egy izgalmas bulira, amit nagy hiba lenne kihagyni. Nagyon szeretsz új emberekkel találkozni és új ismeretségeket szerezni, szóval mondhatni kötelező részt venni rajta. A pihenés másnap úgyis ráér és semmilyen hátránnyal nem indulsz majd az újabb munkahétnek.

Bak

Egy kis kimozdulás otthonról sosem árt és neked épp ez fog a fejedben járni a hétvégén. Hajrá, tedd meg! Ha nem is a világ végére készülsz utazni, hanem csak egy távolabbi városba országon belül, akkor is jót fog tenni az új környezet, az új levegő. Közlekedj óvatosan és ha lehet, most ne fogyassz alkoholt, hanem végezz egy békés és józan befelé fordulást.

Vízöntő

Szedd össze magad ezen a hétvégén és ne hagyd, hogy az elméd továbbra is olyan dolgok felé kalauzoljon, amik már a múlthoz tartoznak. Semmi értelme azon rágódni, amin már nem tudsz változtatni. Lépj tovább és koncentrálj a jelenre. Szőj terveket a jövőre. Ezek azon a színterek, ahol a hátralevő életed élni fogod. Légy támasza saját magadnak, ne pedig gátja a boldogságodnak.

Halak

Nagyon élettel teli és aktív leszel a hétvégén. Rég volt már ekkora késztetés benned arra, hogy kimozdulj, hogy valami újat csinálj, hogy mocorogj a világban. Nagyon szuper, hogy így állsz a dolgokhoz. A csendes pihenő most amúgy sem opció, mivel valaki mindenképpen invitálni fog majd, és persze nem fogod megbánni, ha belemész. A vasárnapod talán pihenősebben, de ugyanolyan pozitívan alakul majd, mint a szombat. Jókedved fertőző lesz.

 

Hétvégi horoszkóp október 2 – 3. – Pozitív hétvége lesz, páran nagy szerencsében részesülnek!

Ez a hétvége mindannyiunk számára pozitív lesz. Sokan amellett, hogy kikapcsolódnak, új dolgokat tapasztalnak majd meg, amelynek során számos új dolgot is tanulnak. Mindamellett új ismeretségekben és pozitív hírekben sem lesz hiány, legalábbis a Kosok, Vízöntők és Halak számára semmiképp.

Lássuk, hogy melyik csillagjegynek mit ígér a hétvége.

Kos

Az előtted álló hétvége kiváló lesz az ismerkedésre. Olyan emberekkel hozhat össze a sors, akikkel végre minőségi beszélgetéseket folytathatsz le. Akik segítenek majd abban, hogy sokkal tisztábban lásd a saját helyzetedet, a saját életedet. Egy teljesen más perspektívát nyújtanak számodra és képes leszel az ő szemükkel látni önmagadat. Te se félj elmondani a véleményedet és így hasznos lesz mindkét fél számára a beszélgetés. Ezek a friss kapcsolatok új barátságot, szerelmet vagy munkalehetőséget is hordozhatnak magukban.

Bika

Nem lesz unalmas a hétvégéd, hiszen sok olyan dolgot tapasztalsz meg, amit eddig nem, ami talán kissé fel is paprikáz, ledöbbent, meghökkent vagy az is előfordulhat, hogy megijeszt. Semmi baj. Talán te úgy gondolod, hogy az a legjobb, ha az embert mindig béke veszi körül, de néha a legjobb, ami történhet velünk az, ha a feje tetejére fordul minden és képesek leszünk megrázva magunkat egy új szintre lépni az életünkben.

Ikrek

Különös hétvége lesz az elkövetkező, mégpedig azért, mert bár nem vagy az a bajkereső és bajkeverő figura, most mégis több vitába is belekeveredsz. A pozitív az lesz az egészben, hogy egyikből sem kerekedik óriási összeveszés, sőt egy percig sem fogtok orrolni egymásra a többiekkel. Mivel értelmes és szellemes társaságban leszel, ezért mindannyian zsebre teszitek, amit a beszélgetések, azaz viták alatt tanultok. Általa valahogy mindannyian tisztábban megértitek majd a környezeteteket, ami valljuk be mindig, mindenkinek hasznára válik.

Rák

A pozitív hétvége pontosan olyan, amilyet te fogsz megtapasztalni. Mindenki, akit szeretsz, a segítségedre lesz, ha szükségét érzed és a támogatás és biztonság mellett sokkal jobb döntéseket fogsz tudni meghozni. Olyannyira jól fog forogni az agyad, hogy a régóta fennálló problémákra is rögvest megoldást találsz, sőt a jövőre vonatkozóan is remek ötleteket dobsz majd fel. Tudod, hogy a céljaid hamarosan valóra válnak. Ne feledkezz meg a sok agyalás mellett a pihenésről sem. Vasárnap kapcsolódj ki a családdal vagy a barátokkal.

Oroszlán

Egyszerűen nem fogsz tudni megülni a hátsódon ezen a hétvégén, de minek is kellene? Nem vagy fáradt, tombol benned az energia, te leszel a húzóerő a társaságban. Amilyen program most kipattan a fejedből azt úgy fogod tudni előadni, hogy senki nem mond majd rá nemet. Egy strandolás egy esti grillezéssel mindenki számára szuper program és te ki is fogod venni a részed a dolgok levezényléséből. Hívd el a rokonokat, a barátokat, rendezz egy szuper összejövetelt, ahol a legtöbb szeretted ott lehet. Még ha csak a fele társaság is jelenik meg, akkor is remekül fogjátok érezni magatokat.

Szűz

Te leszel a megtestesül pozitivitás, béke és nyugalom ezen a hétvégén. Nem lesz olyan ember, aki ne lenne szívesen a társaságodban. Mindenkihez lesz egy kedves szavad, jó tanácsokat osztogatsz majd és nem lesz olyan történés, amiben ne a jót próbálnád meglátni. Különösebben te sem fogod tudni megmagyarázni, honnan ez a remek lelki állapot, de ez most nem is lesz lényeges. Ami lényeges, az az, hogy élvezd és tartson ki minél tovább. Nagy kimozdulásokra sem lesz szükséged, egy otthoni filmnézés vagy olvasás is tökéletesen kielégít majd.

Mérleg

A következő hétvége nagyon ideális lesz számodra. Mondhatni minden a te igényeidnek megfelelően alakul, ami már nagyon is rád fért. Hajlamos vagy mások kedvéért meghunyászkodni és alkalmazkodni, hogy kerüld a konfliktusokat, de most végre fordul a kocka. Ne gondold, hogy emiatt önző vagy, hiszen a boldogság és az elégedettség mindenkinek kijár. Emiatt másokkal még kedvesebb és megértőbb tudsz lenni, sőt sok jótanácsot fogsz osztogatni környezetednek. Tehát lényegében mindenki nyer. Mindazonáltal megismerkedhetsz egy olyan személlyel, aki már egy ideje hiányzott az életedből. Hogy milyen fajta kapcsolat alakul ki vele, az rajtatok áll.

Skorpió

Az elmúlt hét igen fárasztó volt, ezért most a legfontosabb, hogy feltöltsd az elemeidet. Kapj újra erőre és gondolkozz el azon, hogy mit kellene változtatnod a hozzáállásodon, hogy a céljaidat biztosabban elérhesd. A halogatás ezer százalék, hogy nem szerepel a listában. Légy eltökélt és iratkozz be egy tanfolyamra, ha az szükséges hozzá, hogy fejleszd a képességeidet és biztosabb légy önmagadban. Ne félj, mert támogatásban sosem lesz hiány, sem fizikai, sem lelki szinten. Az önfejlesztés mindig kifizetődő.

Nyilas

Te, aki nem viseled túl jól a rutinokat, izgalmas és színes hétvége előtt állsz. Nem egy különleges helyzetbe fogsz belesodródni, amit természetesen egyáltalán nem bánsz, mert a szellemed és a tested is meg lesz mozgatva általa. Szereted, ha ily módon zajlik az élet körülötted. Ne feledd, hogy egységben az erő, így bátran dolgozz össze másokkal, legyen szó egy felújításról vagy programok szervezéséről. A kommunikáció is jó csillagállást fog élvezni.

Bak

Ez a hétvége a lehetőségek tárháza lesz és neked csak annyi a dolgod, hogy megválaszd mikor, kivel és mit fogsz csinálni. Hirtelen vágyat érzel arra, hogy valami újat tanulj, valami újat próbálj ki. Lehet, rászánod magad egy új vízi sport kipróbálására, nekifogsz egy új nyelv megtanulásának vagy elkezdesz egy olyan témájú könyvet, amilyet még sosem olvastál. Nagy az esélye, hogy annyira megtetszik az új élmény, hogy egy éltre szóló hobbivá válik és az sem kizárt, hogy új barátokra teszel szert az új utadon.

Vízöntő

Ez a hétvége neked kedvez, a kozmosz is melletted áll. Vágj bele egy nagy kalandba, lépj ki a megszokott közegedből és szakíts a napi rutinnal. Az ilyen tapasztalatok az ember számára mindig megannyi lehetőséget sorakoztatnak fel, amelyek között szerepelnek az új kapcsolatok, az új perspektívák, új tanulnivalók és akár új karrierlehetőségek is. Ha még keresed az igazit, akkor nagy az esélye, hogy ezen a hétvégén, egy ilyen újszerű tapasztalat során fogsz belebotlani. Lehet egy régi kiszemelted, de az is megtörténhet, hogy egy teljesen ismeretlen, vonzó idegen kerül az utadba.

Halak

Tartalmas és eredményes munkahetet tudhatsz magad mögött, amelyben sikerrel le tudtad zárni a kitűzött projektjeidet. Itt az ideje a teljes, önfeledt kikapcsolódásnak. Engedd el magad és ne gondolj másra, csak arra, hogy azt teheted, amit akarsz. Hagyd kitisztulni a fejed, a munka körüli gondolatok várhatnak hétfőig. Hidd el, így sokkal eredményesebb lesz a következő heted is. Pénzügyeiddel kapcsolatosan remek híreket kaphatsz. Ha egy ideje fontolgattál egy fontos döntést, akkor azt most könnyű szerrel meg fogod tudni hozni.

Erre a 6 csillagjegyre mosolyog rá a szerencse Telihold napján!

Erre a 6 csillagjegyre mosolyog rá a szerencse Telihold napján!

Az szeptemberi Telihold igen erős energiákat mozgat meg, melyek még néhány héten keresztül érezhetőek lesznek.

Minden csillagjegy számíthat kisebb-nagyobb változásokra, viszont az alábbi 6 csillagjegy sokkal szerencsésebb lesz, mint a többiek. Érdemes lesz kihasználni ezt az időszakot!

Mérleg

Most fény derül arra, hogy valójában milyen viszonyban vagy az ellenkező nemmel. A múltban történt dolgok állandóan kísértenek, de most változásra fognak kényszeríteni. Nem biztos, hogy pont most ábrándozol egy tökéletes párkapcsolatról, viszont egy olyan személlyel fogsz találkozni, aki elsöprő szerelemmel érkezik az életedbe.

Kos

A Telihold hatására ismét felmerül benned a kérdés, hogy mi lenne, ha folytatnád a kapcsolatot azzal a személlyel, aki valaha a legközelebb állt hozzád. Mindig is nagyon jó barátok voltatok, de egyikőtök sem gondolt arra, hogy ebből akár komoly kapcsolat is lehet. Gondold jól meg, mit teszel, ne dönts csak az érzéseid alapján.

Ikrek

Ez a Telihold nagyon sok mély érzelmet fog a felszínre hozni, elsősorban az emberi kapcsolataid rendeződnek át. Olyan személyek fognak eltávolodni tőled, akikkel eddig igen szoros kapcsolatban voltál. Viszont eddig idegennek tűnő emberekkel szoros barátság alakulhat ki. Ha valaki nagyon próbál közeledni hozzád, akkor itt az idő, hogy közelebb engedd.

Nyilas

A számvetés ideje lesz számodra a mostani időszak. Összegezni fogod a múltad, és mélyen elgondolkodsz a jövődről. Nem biztos, hogy egy kellemes időszak lesz, de legalább egy-két dolgot sikerül tisztáznod magadban. Közelebb fogsz kerülni egy bizonyos személyhez, aki nagyon fontos tanácsokat ad neked.

Bika

Általában eléggé zárkózott és makacs személy vagy, ami nem egy túlzottan jó dolog, viszont a Telihold idején sikerül nagyon szoros kapcsolatot kialakítanod egy pár személlyel. Nyugodtan engedd be a szívedbe azokat a személyeket, akik igazából törődnek veled.

Halak

Egy olyan személlyel fogsz találkozni, aki által kapcsolatba kerülhetsz a benned mélyen megbúvó kreatív képességeiddel. Végre szenvedélyesen fogod élni az életed, úgy fogod érezni magad, mintha újjá születtél volna. Az is megtörténhet, hogy egy romantikus kaland kibontakozása fogja fűszerezni a következő napokat.

 

Heti horoszkóp szeptember 20. – 26 – Ez a hét sok jót hoz majd, pozitív változások elé nézel!

A pozitív változások hetének nézünk elébe, de ehhez nekünk is alkalmazkodnunk kell és képesnek kell lennünk arra, hogy új perspektívából tekintsünk a dolgokra. Fontos a kapcsolataink ápolása, ugyanakkor személyes fejlődésünk támogatása is.

Lássuk, hogy mely csillagjegy mire számíthat az előttünk álló héten.

Kos

Fontold meg a lehetőségeidet és meg fogod találni a módját, hogy pozitív változást hozhass az életedbe anélkül, hogy meg kellene zavarnod jelen pozíciódat vagy reputációdat. Próbálj ki valami újat a hét elején. A kapcsolatépítés, szemináriumokon való részvétel vagy egy meeting megszervezése legyen a fókuszban, hogy olyan tanácsokat és információkat zsebelhess be, amelyeknek nagy hasznát veheted. Addig ne cselekedj, amíg nincs minden tény a kezedben. Készülj fel alaposan, mielőtt egy következményekkel járó fontos döntést meghozol.

Bika

Ahhoz, hogy konstruktívabb lehess a héten, fejleszd az otthonod, szervezz egy eseményt, ahol ápolhatod a kapcsolataidat. Érzelmi vihar alakulhat ki a hét közepe felé körülötted és olyan változásokat okozhatsz, amelyeket nem terveztél vagy nem láttál előre. Higgadj le és tekintsd a pozitív oldalát annak, amivel szembe kerülsz. Legyen dolgod egy rokonnal, baráttal vagy kollégával, figyelj, hallgass és válaszolj tisztelettel, kerülve az összetűzést. Légy óvatos, hogy a hét vége felé mit kívánsz. Kínáld fel a segítségedet, mert már az is nagy változást hozhat az életedbe. Ne hagyd, hogy az érzéseid haraggá fejlődjenek.

Ikrek

Tartózkodj a szükségtelen kockázatvállalástól, az ígérettételtől és attól, hogy másokra bízd magad. Tedd a dolgod, életed éld egyszerűen és kerüld el a lehetőségét, hogy kihasználjon egy olyasvalaki, aki nem értékel eléggé. Állj elébe az új kezdeteknek és tágítsd a baráti körödet. Ha a megfelelő emberekkel kerülsz kapcsolatba, az segít előlendíteni az életed. Vegyél részt olyan eseményeken, amelyeken meg tudod csillogtatni képességeidet. A bizalom egy fontos kérdés lesz a hét közepe felé. Ha valamit gyanúsnak vélsz, ellenőrizd a tényeket.

Rák

Vezesd át az érzelmi energiádat valami kreatív, romantikus vagy gondoskodó tettbe. Az, ahogyan másokkal bánsz, változást hozhat az életedbe és segít kontrollálni a hangulatváltozásaidat. Legyen szó munkáról vagy valamilyen készségről, amit el akarsz sajátítani, minél több energiát teszel bele, annál nagyobb lesz a jutalmad is. A beszélgetés a hét vége felé nagy eredményeket hozhat. Szervezz találkozókat barátokkal vagy partnerekkel. A szerelem és romantika felemelkedőben van és az életed minőségét is javítani fogja.

Oroszlán

Szánj egy kis időt arra, hogy számba vedd a lehetőségeidet a hét elején. Ha meggondolatlan lépést teszel, akkor megbánhatod később. Végezz valamilyen izzasztó fizikai aktivitást, azzal csökkentheted a stressz szintedet. Menj el egy edzőterembe vagy csinálj bármit, amitől úgy érzed, hogy élsz. A személyes változás arra fog ösztökélni, hogy egy helyzetet más szemszögből láss. Végezd a lehető legjobb munkát és jó benyomást tehetsz valakire, aki cserébe segíteni fog neked fejlődni.

Szűz

Vegyülj el a hét elején. Azok az emberek, akikkel megismerkedsz, arra fognak sarkallni, hogy még több dologban részt vegyél. Nézd át az anyagiakat és elő tudsz állni egy ötlettel, hogy hogyan is foghatnád vissza a költekezéseid és tehetnél félre nagy összegeket a későbbiekre. Szánd el magad az egészséged és fizikai jólléted javításának. Az ilyesfajta aktivitás révén nem csak a vitalitásod növekszik majd, de új ismerősöket is szerezhetsz.

Mérleg

Légy óvatos a szeszélyes emberekkel a hét elején. Őrizd meg a békédet, törődj a feladataiddal és szervezz találkozót jókedvű barátokkal. Az a segítség, amelyet felajánlasz másoknak, nem szabad, hogy téged megrövidítsen. Add az idődet, tapasztalatodat és képességeidet, ne a pénzedet. Vedd számba a lehetőségeidet és képzeld el, mit szeretnél látni magad előtt a jövőben. Hamarosan valóra válthatod. Valamivel kapcsolatban meg fogod gondolni magad a hét vége felé, de ne hagyd, hogy emiatt mások elkedvetlenítsenek.

Skorpió

Kreatív próbálkozások, tanulási célok és olyan emberekkel együtt töltött idő, akik teljesen más háttérrel rendelkeznek, mint te, serkenteni fogják az elmédet. Ne hagyd, hogy elragadjon a haragod, amikor éppen olyan személyes változásokat kellene tenned, amelyekkel a készségeidet erősítheted. Amit másokért teszel, azzal magad számára új ajtókat nyithatsz meg. Problémák adódhatnak egy utazással kapcsolatban, vagy akkor, ha egy személyes ügyet szeretnél titokban tartani a családtagok és barátok előtt.

Nyilas

Nézd át az anyagiakat, az egészségügyi dokumentumaidat és szerződéseidet és győződj meg róla, hogy minden rendben van. Tágítsd az érdeklődési körödet és vegyél részt olyan eseményeken, amelyek új perspektívával látnak el és lehetővé teszik, hogy tovább lépj. Személyes fejlődésedre érdemes időt szánnod. Jobb, ha összeszeded a szükséges tényeket, amikor érzelmi beszélgetést szeretnél folytatni egy manipulatív személlyel.

Bak

Fogadd el az elkerülhetetlent és haladj tovább. Másokat nem tudsz megváltoztatni, de a világhoz való hozzáállásodon és azon, hogyan reagálsz a dolgokra, nagyon is. Viseld gondját kapcsolataidnak, aktualizáld hivatalos ügyeidet, nézd át az anyagiakat, változtass úgy, hogy kevesebbet kelljen kiadnod és többet tudj félretenni. Ne engedd, hogy a harag vezéreljen, amikor intelligencia és kemény munka szükségeltetik. Tartsd meg magadnak a titkaidat és a személyes fejlődésedbe fektess energiát egy jobb élet reményében. Ne markolj fel többet, mint amit képes vagy fogni.

Vízöntő

Lásd el felelősségeidet. Ha változást szeretnél megteremteni, akkor előbb rendezz el mindent, majd csak aztán oszd meg terveidet másokkal is. Légy készen rá, hogy kiaknázd a lehetőségeidet a hét vége felé. Ne add magad könnyen. Ha el akarsz érni valamit, tegyél érte. Bízz a képességeidben és a tapasztalataidban. Ellenben azt se érezd, hogy a világ terhét egyedül kell a válladon cipelned. Ha egyszer hozzálátsz valamihez és az emberek érteni fogják, hogy mi az, akkor maguk ajánlják majd fel a segítségüket.

Halak

Szociális események és önkéntes munka kerülnek a középpontba a héten. Az emberek, akikkel ennek kapcsán találkozol és az információ, amit megtudsz, arra fog buzdítani, hogy átgondold a változásokat, amiket terveztél. Egy lehetőség fog felbukkanni a hét közepén, de még mielőtt fejest ugranál, tudj meg róla minden részletet. Egy partnerkapcsolat sok eredményt hozhat, ha a szívedből és lelkedből beszélsz és mindent beleadsz a munkádba. Ne bízz valakiben a hét végén, aki túláradóan dicsér.

Neked mit üzen az Univerzum szeptemberre? Tudd meg a csillagjegyed szerint mi vár rád!

Neked mit üzen az Univerzum szeptemberre? Tudd meg a csillagjegyed szerint mi vár rád!

Fogadj el mindent jót és rosszat az életedben, bármit is kapsz az Univerzumtól, az azért van, hogy a fejlődésedet szolgálja. Légy türelmes, fedezd fel minden pillanatban a szépséget, add át magad a felsőbb hatalom energiáinak.

Az alábbiakban megtudhatod, hogy mi az, amire számíthatsz a szeptemberi hónapban!

Kos

Egy új kezdet számodra ez a hónap, itt az ideje, hogy lezárd ezt a fejezetet és tiszta lappal indulj. Csodálatos dolgok fognak történni most az életedben, élvezz minden pillanatot!

Bika

Mozdulj ki a komfortzónádból, harcolj mindazért, amit el szeretnél érni, higgy az álmaidban! Ne hidd el senkinek, ha azt mondja, hogy úgysem tudod ezt megtenni.

Ikrek

A dolgok nem akkor fognak megtörténni az életedben, amikor te akarod, hanem, amikor meg kell történniük. Tanulj meg türelmesnek lenni, sokkal közelebb állsz a boldogsághoz, mint gondolnád.

Rák

Ne dugd a fejed a homokba a problémák elől, nézz szembe velük, és próbálj megoldást találni. Tanuld meg a leckét, és lépj tovább. Nem lesz könnyű, de szükséged lesz erre a lépésre!

Oroszlán

Ne felejtsd el, hogy te kell megtedd a szükséges lépéseket azért, hogy boldog lehess. Mindig találd meg az okot arra, hogy mosolyogni tudj.

Szűz

Bízz egy kicsit jobban magadban, nem könnyű elfogadni az emberek véleményét, de nem ronthatják el a kedved. Vedd úgy, hogy ez csak egy vélemény. Hallgass az intuíciódra, a lelked jobban fogja tudni, hogy mire van szükséged.

Mérleg

Ne akarj egy olyan világban élni, ami nem is létezik. Ha az álomvilágodra pazarolod az időd, akkor nem fogod élvezni a valós életet. Szabadulj meg az álarcoktól, és mutasd meg a valódi lényed.

Skorpió

Úgy érezheted, hogy nehezen indul el a hónap számodra, de mindent meg lehet oldani. Ne add fel, a siker titka az, hogy újra és újra megpróbálod. Menj tovább és harcolj az álmaidért.

Nyilas

Itt az ideje a továbblépésnek, ne rágódj a múlton. Koncentrálj a jelen pillanatra, élj a mának. A MOST, az egyetlen, ami számít az életben.

Bak

Hagyj fel a szélmalomharccal, engedd, hogy magával sodorjon a hullám. Az Univerzum akaratát megváltoztatni úgysem tudod! Mindent meg fogsz kapni, amire szükséged van az igazi boldogsághoz.

Vízöntő

Ne légy annyira szigorú önmagaddal, hagyd fel az önmarcangolást a múltbeli hibák miatt. Minden múltbeli esemény szükséges volt ahhoz, hogy pontosan az a személy lehess, aki most vagy.

Halak

Állj fel, és menj tovább! Amikor az egyik ajtó bezárul, egy másik kinyílik. Hidd el, hogy meg fogod látni a fényt az alagút végén, akkor is, ha most még túl hosszúnak tűnik az alagút.

Forrás:

Hétvégi horoszkóp július 30.-31. – A hónap utolsó két napja sok mindent megváltoztat!

A Bakok, a Skorpiók, a Mérlegek és az Ikrek a lelki dolgokkal lesznek komolyabban lekötve, míg a Kosok és az Oroszlánok  szocializálódnak. A legtöbb jegy jól teszi, ha a fontosabb, halaszthatatlan tennivalókról sem feledkezik meg.

Lássuk, hogy melyik csillagjegynek mit hoz ez a hétvége.

Kos

Nem túl egyszerű hetet tudhatsz magad mögött, épp ezért fontos, hogy alaposan kipihend magad és feltöltsd az elemeidet. Amellett, hogy relaxálsz, érdemes nagyobb figyelmet fordítanod a családodra és/vagy a barátaidra. Hozd össze a társaságot és találjatok ki valamit közösen. Hidd el, ez a kezdeményezés nem csak neked, de minden egyes tagnak javára válhat. Mindenkire ráfér egy jó kis beszélgetés, sztorizgatás és nagy nevetések. Örömmel és hálával fogtok visszagondolni a közösen töltött időre.

Bika

Nem számít, hogy mit tervezel erre a két napra, minden jól fog elsülni. Tervezhetsz házon kívüli programot, de maradhatsz otthon is és elintézhetsz végre olyan dolgokat, amikre sosincs időd a munkanapokon. Szelektálj, tisztítsd meg a környezetedet és ennek lelki hasznát is élvezheted majd. Ráadásul az egyik nap olyan hírt fogsz kapni, ami különösen nagy örömmel tölt majd el.

Ikrek

Szombaton nem kizárt, hogy egy lelki hullámvölgyet fogsz megélni és egy komolyabb vitába is belekeveredsz. Ez elsőre természetesen fel fog zaklatni, de hidd el, hogy az ilyen történések is képesek a te javadat szolgálni, mert olyan dolgokra ébredhetsz rá közben, amik eddig zavarosak voltak számodra, de végre kitisztulhat a kép. Higgy az ok-okozati összefüggésekben, még akkor is, ha az adott szituációban nehéz tudatosan gondolkodni.

Rák

Elég pörgős volt a heted, ennek ellenére a hétvégéd sem lesz unalmas és lassú. Mondhatni dinamikusan haladsz egyik programról a másikra. Kisebb-nagyobb tennivalók, családi programok, baráti találkozók, szabadban töltött idő. Mindent beiktatsz, amit szeretnél, és úgy fogod érezni, hogy igazán jól teljesítetted a kitűzött tervet, még ha nem is kötelezettségekről van szó, elégedett leszel magaddal. A vasárnap már ennél lazábban telhet.

Oroszlán

Nyugodtan tervezz több dolgot a hétvégédbe, mert mindet meg fogod tudni valósítani. Lesz benned kellő energia és motiváció, hogy hosszú ideje hanyagolt feladatokat is elintézz, emellett pedig összeülj a barátokkal vagy kimozdulj a családdal. Semmi aggodalomra okot adó dolog nem fog történni ezen a két napon. Csupa pozitivitással leszel körülvéve. Vasárnap egy kis ejtőzést is engedj meg magadnak, egy-két óra is elegendő.

Szűz

Fontos, hogy jól tudj dönteni ezen a hétvégén, amikor a programok között válogatsz, mert figyelembe kell majd venned, hogy a pihenés, most elsődleges számodra. Nehéz hét áll előtted, amire fel kell készülnöd, és ha olyasmire mondasz igent, amiről tudod, hogy le fog fárasztani, akkor magad alatt vágod a fát. Olyan áron ne tegyél másnak szívességet, hogy közben te szenvedd el a kárát. Nem kell megvonnod magadtól a jó dolgokat, csak bölcsen.

Mérleg

Semmi rossz nincs abban, ha ezen a hétvégén nem leszel tele programokkal. Néha az is nagyon üdítő tud lenni, ha az ember a szabadidejét teljes egészében otthon tölti vagy csak egy könnyű sétát ejt a napsütésben, a friss levegőn. Az ilyen hétvégék mindig alkalmat nyújtanak, hogy a lelki dolgokat lerendezzük magunkban, hogy jókat beszélgessünk a családtagjainkkal vagy a barátainkkal, hogy elvarratlan szálakat kössünk el és hasonlók.

Skorpió

Ez alatt a kép nap alatt úgy érzed, hogy érdemes volna megvizsgálni a személyes kapcsolataidat, amelyekkel nem foglalkoztál mostanában annyit. Kivel milyen a viszonyod, kivel szeretnél közelebb kerülni, ki az, akivel a kapcsolatod már lényegében inkább csak felszínes vagy éppen visszahúzó? Egy nagy átértékelés sosem árt és most lesz időd rá, hogy ezt megtedd. Ha valami nem tiszta valakivel kapcsolatban, akkor ne átallj kérdezni. Hidd el, úgy sokkal egyszerűbb lesz.

Nyilas

Nem biztos, hogy ez lesz a kedvenc hétvégéd az évben, de néha kell ilyen is. Érdemes volna elővenni azt a rendre gyarapodó tennivaló listát, aminek valahogy nem akaródzol nekilátni. Valamikor meg kell csinálni, ezt te is tudod. Az otthonod körüli tennivalók elvégzése után azonban sokkal jobban fogod magad érezni és te is tudod, hogy mindennel kapcsolatban az első lépés a legnehezebb, utána már visz a lendület. Lehet olyannyira, hogy le sem akarsz majd állni. Ha ez így van, tervezz vasárnapra is valami aktív, szabadtéri programot.

Bak

Ha szeretnéd, hogy valaki több figyelmet és időt fordítson rád, akkor meg kell tenned az első lépést és közölnöd kell ezzel a személlyel a vágyaidat. Az utalásoknak és célozgatásoknak semmi értelme nincs és nem is juthatsz vele hamar eredményre. Miért ne lehetnél egyértelmű és őszinte. Egy emberi kapcsolatban talán ez a legfontosabb tényező, így soha nem lehet elsiklani egymás mellett. Ha valakik nem tudnak megegyezni, még akkor is sokkal jobb különválni, mint feszültségben és néma ellenkezésben lenni egymás mellett. Ellenkező esetben találtok megoldást minden problémára, ha igazán akartok.

Vízöntő

Ez a két nap csakis a kikapcsolódásról szólhat. Minden egyéb kötelezettséget napolj el. A munka vagy a tanulás gondolata fel sem merülhet. Mit élveznél a legjobban? A családdal lenni, a barátokkal kimozdulni, a pároddal romantikázni? Bármiről is legyen szó, tedd meg magadnak azt a szívességet, hogy ezt teljesíted. Az élet az ilyen eseményektől teljes igazán. Ha pörgésre és a csendes kikapcsolódásra is vágysz, akkor kombináld ügyesen, kedved szerint.

Halak

Ez a hét eddig nem volt túl egyszerű, igaz? De végre most szabadon gazdálkodhatsz az időddel. Az első és legfontosabb, hogy kialudd magad, majd szombaton elsőként tudd le az olyan halaszthatatlan dolgokat, mint a vásárlás vagy a mosás, majd találd ki, hogy mit szeretnél csinálni a legszívesebben. Lehetőleg kerüljenek be a képbe a szeretteid is. Találkozz valakivel, akit már nagyon régen nem láttál, de hiányzik a közelsége. Ez mindkettőtöknek jó lesz. Vasárnap pedig jusson időd magadra. Egy fürdőre, egy filmre, olvasásra, stb.

3 csillagjegy, akinek nagyszerűen fog alakulni a JÚLIUS második fele!

3 csillagjegy, akinek nagyszerűen fog alakulni a JÚLIUS második fele!

Most megtudhatod, hogy mely 3 csillagjegynek kedvez leginkább a júliusi hónap.

Kos – a nagy nyertes

Ugyan érhetnek kellemetlenségek ebben a hónapban, de tisztában vagy a képességeiddel, és tudod, hogy miként kell megoldanod a helyzeteket. Anyagilag előnyös helyzetben vagy, tudod, hogy miből teremtsd elő a szükséges összeget, még úgy is, ha az az illegalitás határát súrolja.

Képes vagy segíteni a családodon, jelentsen ez akár pénzbeli támogatást. Remek egészségnek örvendesz, ha mégis van valami gond, az nem komoly.

Bak – a nagy szerencsés

Számodra új élet kezdődik július második felében, és egész évben jobbnál jobb lehetőségek válnak elérhetővé számodra, amelyek anyagi vonzata sem elhanyagolható. A szerencse is veled lesz, és az ambíciódnak, kreativitásodnak, türelmednek hála a siker nem kerül el, és learathatod a munkád gyümölcsét.

Egész hónapban a Vénusz segíti az utadat, javítva a testi és lelki állapotodat, serkentve a kreativitásodat is.

Vízöntő – a makacs nagyravágyó

Az esélyek hónapja lesz az júliusi, és minden nehéz helyzetben, apró bizonytalanságban megtalálod a megoldást. Intuitív vagy, szeretsz élni, és a java csak most kezdődik júliusban, mikor anyagi szempontból is jól fog alakulni minden.

A Vénusz most rajtad is sokat segít, bízz a tehetségedben, légy büszke magadra, a megvalósításaidra.

Ezek lesznek a legszerencsésebb csillagjegyek júliusban!

Ezek lesznek a legszerencsésebb csillagjegyek júliusban!

Közéjük tartozol? Az alábbi csillagjegyek csupa jó híreket kapnak ebben a hónapban, július igazi felüdülés lesz számukra.

Bika: az álmaid könnyedén beteljesülnek

Számodra a július az év egyik legszebb hónapja lesz, álmaid és terveid könnyen valóra válnak. Új lehetőségekkel találkozol, az akadályokon, ha lesznek is, könnyen túlteszed magad. Most megtanulod élvezni az élet nyújtotta lehetőségeket, beleveted magad a társasági életbe, imádni fogsz minden percet. Úgy döntesz, hogy ezentúl te leszel önmagad számára a legfontosabb helyen, és a legfontosabb a saját boldogságod lesz.

Júliusi mantra a Bika számára: Az életben a legfontosabb helyen állok. Megtanulom tiszteletben tartani magam, vigyázni magamra, és önmagam legjobb barátja leszek. Figyelek a lelkemre.

Szerencsés napok: 4, 17, 25.

Július kulcsszavai: bátorság, makacsság, álmodozás, átalakulás.

Rejtett erő: az a képességed, hogy könnyen meg tudsz szabadulni a toxikus emberektől.

Oroszlán: a csillagok nagylelkűek lesznek veled

A július igazán különleges hónap lesz számodra, a csillagok állásának köszönhetően most bármibe is kezdj, sikerülni fog. Szakmai szempontból olyan lehetőségeket kapsz, melyeket érdemes lenne kihasználni. Váratlan fejlődést érhetsz el a pénzügyi életedben. A szerelem terén a hónap vége felé különleges meglepetésre számíthatsz, boldogabb leszel, mint valaha eddig.

A júliusi mantra: A legnagyobb ajándék, amit magamnak adhatok, az a feltétel nélküli szeretet. Úgy döntöttem, hogy elfogadom magam, hiszek magamban, elégedett vagyok magammal, és élvezni fogok minden pillanatot.

Szerencsés napok: 7, 9, 22.

Július kulcsszavai: igazságosság, szerelem, őszinteség, fejlődés.

Rejtett erő: a bátorság, légy önmagad egy olyan világban, ahol mindenki álarcot visel.

Szűz: szabadon élhetsz!

A július a legjobb hónap lesz számodra, végre kezedbe veszed életed irányítását. Eléred azt a szintet, hogy már nem érdekel mások véleménye, érdemesnek tartod magad arra, hogy te dönts a saját boldogságod érdekében. Újra felfedezed önmagad, és új értelmet adsz a jövődnek, bátran tervezel, és rájössz, hogy egy igen különleges személy vagy. Szabadon szárnyalsz, tele leszel életenergiával és boldogsággal!

A júliusi mantra: Megszabadulok minden negatív és mérgező energiától. Úgy döntöttem, hogy olyan emberek vesznek körül ezután, akiknek ugyanúgy fontos a szeretet és a boldogság, akárcsak nekem.

Szerencsés napok: 2, 10, 18.

Július kulcsszavai: érzékenység, szenvedély, barátság, álmodozás.

Rejtett erő: az intuíció, amely arról szól, hogy megérzed az előre bekövetkező dolgokat, védelmet nyújthatsz a lelkednek a negatív dolgok ellen.

 

Forrás:

X