Itt vagy most
Napi_osho

Napi kártyavetés – Kedd (2018.10.09.)

[ O S H O ]

“A társadalom fél, nagyon fél azoktól, akik ismerik önmagukat. Nekik ugyanis van egyfajta hatalmuk, egyfajta aurájuk és vonzerejük, azaz karizmájuk, ami képes a fiatal, még életteli embereket kiemelni a hagyományos rabságból…
Egy megvilágosodott embert nem lehet rabszolgává tenni. Ez a probléma: őt nem lehet bebörtönözni…
Mindenképpen nehéz befogadni egy olyan géniuszt, aki tud valamit a bensőről, hiszen belőle elkerülhetetlenül felforgató erő lesz. A tömegek nem akarják, hogy háborgassák őket, még akkor sem, ha épp boldogtalanok: mert boldogtalanok ugyan, de hozzá vannak szokva a boldogtalanságukhoz. És így mindenki, aki nem boldogtalan, idegennek tűnik számukra.
A megvilágosodott ember a legnagyobb idegen a világon: úgy tűnik, ő senkihez nem tartozik. Nincs az a szervezet, nincs az a közösség, nincs az a társadalom vagy nemzet, mely korlátok közé szorítaná.”

 

Képes vagy változtatni, de csak lépésenként. Ne félj segítséget kérni mert egyedül lehet gyengék vagyunk, de együttesen erősek és törhetetlenek. Ne féljetek az újítástól, hiszen a változás és fejlődés az élet velejárója. Ha cselekedni kell, tedd azt. Ha át kell gondolni kezd azzal. A lényeg ne félj a változástól, mert elkerülhetetlen. Légy a része és változz vele együtt.

Tanácsadó; Szergiusz Zotmund

 

A kártyán látható erőteljes, ellentmondást nem tűrő alak nyilvánvalóan ura saját sorsának. Vállán ott a Nap jele, és a fáklya, amit jobb kezében tart, az ő saját, nehezen kivívott igazságának fényét jelképezi. Akár gazdag, akár szegény, a Lázadó valójában egy császár, hiszen szétszakította a társadalmi vélemények és beidegződések láncait, melyek elfojtáson alapulnak. Úgy formálta magát, hogy a szivárvány minden színét magához ölelte, s tudattalan múltjának sötét és alaktalan gyökereiből felemelkedve szárnyakat növesztett, hogy az ég felé repülhessen. Már létezésének minősége is lázadó – nem azért, mert valami vagy valaki ellen harcol, hanem mert felfedezte önnön igazi természetét, és eldöntötte, hogy ezentúl aszerint fog élni. Spirituális állata a sas – az ég és föld közötti hírnök.
A Lázadó arra késztet bennünket, hogy legyünk elég bátrak felvállalni a felelősséget azért, akik vagyunk, és azért, hogy az igazságunk szerint éljünk.

  • Napi Tarot Üzenet 12.09
    by admin on 2018-12-09 at 05:06

    “Te egy sebet hordozol magadban. Az egóval egész lényed egy nagy sebbé válik. És te mindenhová magaddal cipeled ezt a sebet. Senki nem akar téged megbántani; ne gondold, hogy az emberek csak arra várnak, hogy […]

Related posts

One thought on “Napi kártyavetés – Kedd (2018.10.09.)

  1. Tünde Gabriel

    Én vagyok a lázadó, a kívülálló, mert ismerem magam, kívül-belül tudom, hogy milyen vagyok. Én mindig kívülálló leszek, hiszen mindent előre látok, mindent előre tudok, ezért sokan nem értenek meg. Nehéz sorsom van, de nem tehetek róla, kaptam.

Leave a Comment

- X
error: A tartalmak másolása nem megengedett