Itt vagy most

Itt a hétvégi horoszkóp! Augusztus 31. – szeptember 1. – Az új hónap sok meglepetést tartogat neked is!

Oroszlán

A hétvégéd most talán visszafogott és nyugalmas lesz, bár te ezt egyáltalán nem bánod, hiszen rád fér egy kis pihenés. Az aktív és passzív programok ugyanakkor szépen megférnek egymást mellett, ha a két napban felosztod őket és így lesz alkalmad időt tölteni a családdal és/vagy barátokkal, majd magaddal is. Jót tesz, ha egy kis időt szánsz a befelé fordulásra, elmélkedsz az álmaidról és arról, hogy mit sikerült megvalósítani, amellett pedig mit lehetne még tenni a beteljesületlenekért.

Szűz

Legfőképpen rajtad áll, hogy hogyan alakul a hétvégéd, hiszen külső zavaró tényezőnek jele nincsen. Mihez lenne a leginkább kedved? Érdemes volna kihasználni a nyár utolsó hétvégéjét és valami igazán tartalmas programban részt venni. Egy összejövetel mindenképpen felpezsdíti most a hangulatodat és közben jó beszélgetésekben is részt vehetsz, talán a jövőre tekintve hasznos kapcsolatokra is szert tehetsz közben. Biztosan nem fogod megbánni, ha még utoljára kihozod a nyárból, amit lehet.

Mérleg

Egy lelki ügy boncolgatásával fog telni a hétvégéd legnagyobb része, amelyben szerencsére nem maradsz egyedül. Sokak támogatását élvezheted, akiknek a meglátásai, ha nem is hozzák meg a megoldást a problémára, mindenképpen segítenek több szemszögből is látni ugyanazt a témát. Az már csak rajtad áll, hogy hogyan fogod kezelni azt. Ha valóban akarod, meg fog oldódni, sőt, egyre pozitívabb irányt fog venni életed ezen területe és több örömben lesz részed, mint eddig bármikor. Ne feledd, hogy a legtöbb a te hozzáállásodon múlik.

Skorpió

Eléggé kimerít a hétköznapok monotóniája és ezen az sem segít, hogy tudatosítod magadban, a nyárból már csak ez a hétvége maradt. Ezért is lesz érdemes feltölteni az elemeidet és még néhány remek élményt szerezni magadnak, mielőtt beköszönt az ősz, amibe pedig újult erővel vetheted bele magad. Ha befut hozzád egy meghívás, ne dilemmázz rajta, csak mondj igent, sőt, ha még keresed az igazit, dobd be a hálódat is közben.

Iratkozz fel ingyenes útmutatásainkra!

Oldal 1 Oldal 2 Oldal 3

Related posts

Leave a Comment

X
error: A tartalmak másolása nem megengedett