Itt vagy most

Heti horoszkóp (február 12-18.)

Kos

Hétfőtől szerda estig meglehetősen feszült lehetsz, még arra is hajlamossá válsz, hogy ezt sikeresen átragaszd környezeted más tagjaira. Ennek eredménye igencsak kézzel fogható lesz: belecsöppenhetsz pár kellemetlen konfliktushelyzetbe, a szemedre vethetnek valamit, vagy kérdőre vonnak régi ígéretek miatt. Ez majd attól függ, épp ki áll veled szemben, s milyen lezáratlan ügy kerül terítékre. Nehéz lesz ezen negatív helyzeteket elkerülni, de tegyél meg mindent a béke fenntartásának érdekében, messzire kerüld el azokat, akikkel érezhető egy vita kirobbanásának lehetősége. Inkább vegyél ki néhány nap szabadságot.

Bika

Ezen a héten – és főleg az első felében -, lobogsz, mint a tűz, vitázol, és bizonyítani akarsz. Ám a hét második felében már kicsit másképp próbálsz állni a különféle dolgokhoz, mert tudod, hogy nem dughatod homokba a fejedet a problémák elől. Akkor végképp nem, ha anyagi vagy szakmai jellegű kérdések kerülnek terítékre. Amennyiben elégedetlenségednek hangot adsz, azt sokan megértik, ugyanakkor itt az ideje annak, hogy rendezd a függőben lévő témákat. Bár általában rendben vannak a pénzzel összefüggő ügyeid, de mégis lehet valami, amiről elfeledkeztél, s ez okozhat némi galibát. Ha szükséges, kérd egy hozzáértő segítségét.

Ikrek

Az légy, aki vagy, ne akarj megfelelni a társadalmi elvárásoknak. Szerencsére ezen a héten senki nem akar vagy nem fog tudni megakadályozni az előbb felvázolt törekvéseidben. Kedvednek való, lelket melengető napok várnak rád, sikeres leszel még ott is, ahol egyébként nem várnál jó eredményt. Remekül érezheted magad a bőrödben a legfurább körülmények közt is, s ennek környezeted értelemszerűen örülni fog, hisz épp azt látják benned, akit szerettek és szeretnek jelenleg is. Könnyedén veszed a legbonyolultabb akadályokat is, s még egy nagyon jó megállapodás lehetősége is feltárul előtted, mindezt úgy, hogy nem várt lehetőségeket aknázol ki.

Rák

Mindenképpen jön életedbe egy fontos változás, s bár megpróbálhatod nem észrevenni vagy a jelentőségét lekicsinyíteni, azonban a bolygók együttes, egyben kedvező hatása legkésőbb csütörtökre már pozitív eredményekben is megmutatkozik. Kiváló alkalmat kínál neked a környezeted arra, hogy fejlődj, növekedj, vagy éppen gyarapodj valamilyen formában. Érdemes egy régen sutba dobott álmodat, titkos vágyadat megvalósítani, még segítséget is találsz ehhez, ha keresel. Az időhúzás egyértelműen kárt okoz, úgyhogy tedd a dolgodat! Kiváló az esély arra, hogy a változásokkal együtt még plusz pénz is álljon a házhoz, s olyan elismerésben legyen részed, melyre már vágyakozol.

Oroszlán

Végre ismét az a kedves, egyben tüzes Oroszlán leszel, akit annyira kedvel a környezete. Szerencsére a legfontosabb változás abban mutatkozik meg, hogy a kedélyállapotod jó lesz, és másokat is felvidítasz. Az időjárás zordságának nem lehet szerepe most életed alakulásában. Kedvező napok jönnek, új ismeretségeket és barátságokat köthetsz, s ezek mindegyike nagy segítségedre lehet a közeli és távoli jövőd jobbá formálása során. Karriered viszont nem mozdul semerre, szinte unalmasan telnek a napok, legszívesebben otthagynál csapot-papot. Légy türelmes, eljön a Te időd is, hamarosan fordul a kocka.

Szűz

Ismerd be, hogy túlterhelt vagy, ami persze némi nyűgösséggel is együtt jár. Ez egyértelműen érezhető, s környezeted is látja rajtad. Ráadásul ahelyett, hogy a pihenésre, vagy legalább pár órányi láblógatásra keresnél helyet és módot, inkább még bevállalsz pár leterhelő feladatot ezekben a napokban is. Biztosan erre vágysz? Ezzel jelentősen túlfeszítheted a húrt, s a munkatársaid, üzleti partnereid, beosztottjaid nem fognak örülni, szeretteidről jobb, ha említést sem teszünk a felsorolásban… Mostani viselkedéseddel igencsak felbőszítheted a környezetedet. Felesleges feszültségedet ne másokon vezesd le! Nem érdemlik meg, s lásd be, te vagy ennek a túlhajszolt helyzetnek az előidézője!

Mérleg

Bátran kijelentheted, hogy szinte minden a terveid és reményeid szerint alakult mostanság, már-már kissé furcsállod is a helyzetet, gyanúsan jók az eredmények… Állj meg, ülj le, s tűnődj el a történteken. Végül nyugodj bele, bizony megesik, hogy neked is épp a legjobbkor és a legjobban jönnek össze a különféle dolgok. Emellett azt is megtapasztalhatod a napokban, hogy tele vagy fölösleges energiakészletekkel, s nem is tudsz ezzel hirtelenjében mit kezdeni. Jól tennéd, ha keresnél magadnak némi plusz elfoglaltságot, de csakis olyasmit, ami örömmel és boldogsággal tölt el. Ha nem teszed, megtörténhet, hogy a környezetedben lévők idegeire mész izgágaságoddal. Ugye ezt nem akarod?

Skorpió

A Plútó nem segíti utadat ezekben a napokban, sok akadály gördül majd eléd, melyeket – tetszik vagy sem -, mind meg kell oldanod. A bolygóállások okozhatnak neked némi fejfájást, vagy akár emésztéssel összefüggő gondokat is, ezzel sok időt és energiát rabolva el tőled. Ugyanakkor gondolj arra, hogy talán épp ez kell ahhoz, hogy egy picit lelassulj. Munkád, vállalkozásod vagy tanulmányaid terén is fel kell készülnöd pár kellemetlen helyzet okos és megfelelő kezelésére, s alkalmanként talán kommunikációs gondok is terhelhetik napjaidat. Ha hajlandó vagy tisztázni pár függőben lévő dolgot, kedvezően alakulna számodra a helyzet. Nézz szembe a tényekkel, hisz sok minden múlhat ezen!

Nyilas

Érzékenységed látványosan megnő ezekben a napokban, hangulatod a szokásosnál is változékonyabb, alkalmanként akár szélsőségesebb lesz, különösen hétfőn és kedden nem tudsz majd uralkodni önmagadon. Könnyen megeshet ekkortájt, hogy jóval indulatosabb énedet mutatod a világnak, és ez nem mindenkinek fog tetszeni. Még az apróságokat is magadra veszed, s olyan konfliktusokba is belegabalyodsz, amelyekbe máskor sosem. Ez az érzelmi- és hangulatingadozás megviseli a lelkedet és a szellemedet egyaránt, és igen nagy feladatot jelent a körülötted élő és dolgozó emberek számára is. Egy néhány napos pihenéssel gyorsan orvosolható lenne a helyzet…

Bak

Ezen a héten a Szaturnusz erőteljes hatással lesz rád legfőképpen azért, mert eleve a te jegyedben jár. Arra fog sarkallni, hogy minél gyorsabban és részletesebben átgondold, milyen új dologba, netán dolgokba vághatnád a fejszédet, s teljesíthetnél kimagaslóan. Szükség lesz arra, hogy magad idézd elő a változást, és az ezzel együtt járó siker lehetőségét becsalogasd az életedbe. Egyik fő irányvonala a változásoknak lehetne a tanulás, vagy az elhanyagolt mozgás újraindítása, de ha az előzők nem vonzanak, akkor saját vállalkozást is indíthatsz, ha van hozzá kellő elszántságod. A hétvégére tervezz te családi vagy baráti programokat!

Vízöntő

Tipikus Vízöntő leszel a héten. Jellemvonásaidhoz illeszkedve némileg nyugtalan leszel, nem találod a helyedet, s bizony nehezedre esik szinte minden jelentős tett és cselekedet. Többször is konfliktusok, viták bonyolítják napjaidat, egészen péntekig. Sem te, sem környezeted nem ismer rád, egy olyan arcodat mutatod a világnak, ami sokakat megrémíthet. Ám rajtad is múlik, hogyan tovább, s mit teszel a változásért. Az, hogy egy kívülálló személy vagy esemény mennyire képes kizökkenteni téged a megszokott nyugalmadból végül a te döntésed lesz. Igyekezz a különféle eseményekre ne, vagy csak jelentős késleltetéssel reagálni, így a nehézségek egy része tudatosan elkerülhető

Halak

A Merkúr nem feltétlenül lesz kegyes hozzád a héten, leginkább a kommunikációt zavarhatja meg. Ennek hatását már hétfőn érezheted, ezért nagyon oda kell figyelned, hogy kinek és mit mondasz. A legjobb mottód erre a hétre: „Ne szólj szám, nem fáj fejem!’, így a konfliktusok vagy egyszerű félreértések jelentős részét szinte könnyedén kikerülheted. El kell fogadnod, hogy ez a hét hullámzó, változékony, érzelmekkel teli időszakot hoz számodra, sok váratlan konfliktus nehezítheti dolgos-szorgos pillanataidat, ám ugyanakkor lesznek pozitív kimenetelű események is, melyek kárpótolnak végül mindenért. Fontos tudnod, hogy nagyobb utazásnak vagy költözésnek is kedveznek a most következő napok fényszögei, ha ilyen irányú terveid lennének.

The post Heti horoszkóp (február 12-18.) appeared first on SzórakozzOnline.

  • Napi Tarot Üzenet – 11.18.
    by admin on 2018-11-18 at 10:22

    Semmi sem olyan fontos az ember számára, mint a sorsa, semmi sem olyan félelmetes, mint az örök élet. / Pascal / Az elérhető vágyaid és a tisztességes ambícióid megvalósulhatnak. Az igyekezeted nem lesz […]

Related posts

Leave a Comment

- X
error: A tartalmak másolása nem megengedett