Itt vagy most

Erre számíthatnak 2019-ben a csillagjegyek!

Erre számíthatnak 2019-ben a csillagjegyek!

A híres asztrológus, Angela Pearl elkészítette 2019-re mind a 12 csillagjegy számára az előrejelzéseket. Lesznek, akiknek az életében nagy változás fog bekövetkezni, és lesz aki fel kell készüljön arra, hogy megelőzze a kellemetlen pillanatokat az életében.

Oroszlán

Nyugodt évre számíthatsz 2019-ben. Január 21-ig új emberekkel ismerkedhetsz meg, új üzleti partnerekre találhatsz, de rábukkanhatsz a szerelemre, vagy éppen a lelkitársadra. Megszabadulhatsz a káros szokásaidtól, és új életet kezdhetsz, amelyben minden sokkal pozitívabban fog alakulni.

Kos

Sikeres évre számíthatsz, főként az év elején lesznek számottevő sikereid, majd a nyári hónapokban akár házasságot köthetsz, vagy megfoganhat a várva várt kisbabád is. Tavasszal változások történhetnek a magánéletedben, lehet, hogy megismered az igaz szerelmet.

Skorpió

Elég nagy az esélye annak, hogy 2019-ben munkahelyet váltasz, de az is előfordulhat, hogy saját vállalkozást indítasz. A jövő évben nagyon sokat fogsz utazni, rengeteg új emberrel fogsz megismerkedni, és még az is előfordulhat, hogy valamelyik külföldi utadon szerelembe esel.

Nyilas

2019. december 3-ig a Jupiter a te csillagjegyedben fog tartózkodni, ami nagy szerencsét jelent, így szinte az egész éved remekül fog alakulni. A karrieredben, a magánéletedben is sikerekre számíthatsz. Ha egyedülálló vagy, rád találhat a szerelem, vagy a lelkitársad. Azonban figyelj az egészségedre, mert megnőhet az esélye annak, hogy elhízol.

Bak

2019-ben új szerelem van a láthatáron, de ha van párod, és nagyon szeretitek egymást, akkor lehet, hogy idén megfogan az első kisbabátok. Megtörténhet, hogy egy szép örökséget fognak rád hagyni, de nem várt anyagi támogatásban is részesülhetsz.

Vízöntő

2019 januárban változásokra számíthatsz az emberi kapcsolataid terén, július 2-tól pedig a karrieredben, munkahelyeden lesznek módosulások. De nem kell aggódnod, ezek az új helyzetek képesek kihozni belőled a jót, így sok sikert könyvelhetsz el. A szabadidő terén is jól fogsz állni, ezért számtalan különleges utazásban lesz részed.

Halak

2019-ben végre kiléphetsz a komfortzónádból, mert magadra találsz, úgy szakmailag, mint magánéleti szempontból, ezért bátrabb, kiegyensúlyozottabb ember válik belőled, aki már nem riad vissza a kihívásoktól. A Jupiter hozzájárul ahhoz, hogy sikeressé válj, az Uránusz pedig számtalan varázslatos utazáshoz fog asszisztálni.

Szűz

Számos változással kell szembenézned az új évben, de jó hír az, hogy a régi rutinjaidat sikerül levetkőznöd, így újjá fogsz születni 2019-ben. Jó hír továbbá az is, hogy az élet szinte összes területén képes leszel sikereket elérni, meg tudod valósítani az elképzeléseidet. A jövő év folyamán különösen oda kell figyelned az egészségedre.

Mérleg

2019-ben változásokra számíthatsz, ami a baráti körödet illeti, és új embereket is megismerhetsz. Lehetőséged nyílik arra, hogy munkahelyet változtass, és végre elkezdj foglalkozni azzal, ami a legjobban érdekel. Ha szingli vagy, jövőben elrabolhatják a szívedet, ha pedig még nem kötöttél házasságot, jövőben erre is sor kerülhet. Koncentrálj a pozitívumokra, légy türelmes magaddal szemben.

Bika

Januárban és a nyár folyamán számíthatsz fontosabb változásokra. Bírósági ügybe is keveredhetsz, ezért próbálj meg minél óvatosabb és éberebb lenni, hogy túl nagy bajba ne kerülj. Május 16 és június 10 között a Vénusz a csillagjegyedben fog tartózkodni, ami azért jó hír, mert ebben a periódusban növelheted az anyagi bevételeidet.

Ikrek

2019 elhozza számodra az új tudást, új szerelmet, új állást, egyszóval szinte a teljes életed átalakul. Február 4-e és március 2-a között a Vénusz hatással lesz a párkapcsolataidra. A következő évben nem lesznek anyagi nehézségeid, de oda kell figyelned arra, hogy pihend ki magad, töltődj fel energiával, mert csak így élhetsz teljes életet.

Rák

Új lehetőségek kínálkoznak számodra 2019-ben, amelyeket ki kell használnod. Február és március között megjelenhet egy ember az életedben, aki rendkívül romantikus és érzelmes lesz, így a szíved ő érte fog dobogni. Nagy lesz az esélye, hogy jövő év december 3-ig új munkalehetőséget kapj, ahol végre azt csinálhatod, ami érdekel. Sőt, még előreléptetésre és fizetésemelésre is számíthatsz.

Forrás:

  • Napi Tarot Üzenet 12.14
    by admin on 2018-12-14 at 03:04

    “Csak nézz körül! Nézz bele egy gyermek szemébe, nézz a szerelmed, az édesanyád vagy a legjobb barátod szemébe… vagy csak ölelj át egy fát! Próbáltál már valaha […]

Related posts

Leave a Comment

- X
error: A tartalmak másolása nem megengedett