Itt vagy most

Az angyalok üzenete: Megérett a siker összes előfeltétele!

Az angyalok üzenete: Megérett a siker összes előfeltétele!

Eljött a tökéletes pillanat, hogy megérzéseid alapján cselekedj. Az ajtók nyitva állnak, miközben velünk együtt átsétálsz rajtuk. Ne halogasd, és ne is késleltesd az időt, hiszen már megérett a siker összes előfeltétele. Minden és mindenki melletted áll, támogatva a pozitív végeredményt.

Ez a kártya arra utal, hogy ahhoz, hogy teljes mértékben választ kapj imáidra, először még meg kell tenned bizonyos lépéseket. Az angyalok azt üzenik, hogy ez a tökéletes pillanat a cselekvésre. Ők majd vezetnek téged az úton. Egyes esetekben nem is az a fontos, hogy miként közelítjük meg az adott helyzetet, hanem hogy cselekedjünk, energiát és szándékot fektessünk vágyaink megnyilvánulásába. Amint megtesszük az első lépést a vágyott végkifejlet irányában, az univerzum azonnal segítséggel lát el bennünket.

A lap további jelentései: Cselekedj most azonnal. A helyzet megoldódik, feltéve, ha nem késlekedsz. Hozd meg a döntést. Minden múltbéli akadály azért merülhetett fel, mert az időzítés nem volt megfelelő.

Áldás!

  • Napi kártyavetés – Szombat (2018.11.17.)
    by admin on 2018-11-17 at 04:36

    [ O S H O ] “Mi elfelejtettük, hogyan kell várakozni; és ez szinte tragédia. Az egyik legértékesebb kincsünk a várakozás képessége; kivárni a megfelelő pillanatot. Az egész természet mindig a […]

Related posts

Leave a Comment

- X
error: A tartalmak másolása nem megengedett